Élet-Stílus

Russell Crowe a tükörképéről: Szembeállok vele, és azt mondom, ez meg ki a fasz?

Gabriel Kuchta / Getty Images
Gabriel Kuchta / Getty Images
Még nem tudja biztosan, akarja-e folytatni a színészkedést a hatodik x-hez közeledve.

Russell Crowe a minap a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon adott interjút a Variety-nek. A színész egyebek mellett arról is beszélt a lapnak, hogy szerinte az újságíróknak lassan fizetniük kellene neki azért a sok kérdésért, amit a Gladiátor második részével kapcsolatban tesznek fel neki – mivel nem is szerepel benne.

Semmi közöm hozzá. Ebben a világban halott vagyok, hat láb mélyen

– mondta Crowe, hozzátéve: van benne némi féltékenység, mivel a téma azokra az időkre emlékezteti, amikor még fiatalabb volt, és nagyon fontos volt neki a Gladiátor.

Semmit sem tudok a szereposztásról, a cselekményről. Meghaltam! De azt tudom, hogyha Ridley (Ridley Scott, a film rendezője – a szerk.) úgy döntött, több mint 20 évvel később megcsinálja a történet második részét, arra nagyon komoly oka volt. Nem tudom elképzelni, hogy ne lenne lenyűgöző.

Az 59 éves színész a beszélgetésben felidézte a karrierje korábbi állomásait, szó esett továbbá arról is, milyen filmekben lesz látható a jövőben. Ami pedig önmagát illeti, Crowe saját bevallása szerint jelenleg abban periódusában jár, amikor úgy érzi, nem igazán ismeri fel azt az embert, aki a tükörből néz vissza rá.

A tükör előtt állsz, és azt mondod: Ez meg ki a fasz? Most ebben az időszakomban vagyok. Ridley Scottot fogom példaképnek választani: ő még mindig új dolgokat fedez fel a munkájában. Vagy ez, vagy egyszerűen leállok, és soha többé nem hallotok majd rólam. Nem döntöttem még el, mi legyen. Mindkét lehetőség nagyon lehetséges

– hagyta nyitva a kérdést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik