Élet-Stílus

„Megloptak minket” – felnyitották Erdélyi Mónikáék bőröndjét, miközben Korfura utaztak

TV2
TV2
A műsorvezető szerint ezért is érdemes indulás előtt lefóliáztatni a poggyászokat.

A minap új videó jelent meg Erdélyi Móniáék YouTube-csatornáján, mellyel elindították a korfui nyaralásukról szóló vlogsorozatukat. Az első részben bemutatták a szállodát és a környező vidéket, az első percekben viszont arról is beszámolt a műsorvezető, hogy miután megérkeztek a hoteljükbe, észrevették, hogy az utazás alatt meglopták őket.

Nagyon vigyázzatok a bőröndjeitekre, velünk ugyanis az történt, hogy megloptak minket. Az egyik bőröndünket, ami ugyan egy nagyon jó minőségű bőrönd, de valamiért sose szoktuk lezárni… Nem tudom, rengeteget utaztunk már ezzel, soha nem zártuk le, soha nem tűnt el semmi, most viszont igen

– magyarázta.

Kettő darab telefontöltőt kiloptak a bőröndből, és ez egészen biztos, mert már ott észrevettük, amikor megérkeztünk és töltöttük volna a telefonunkat. Hát nem volt. Akkor még azt gondoltuk, hogy biztos az utolsó pillanatban kiraktuk itthon, és itt maradt. Hát, sajnos nem. Ahogy hazaértünk, megnéztük mindenhol, nem maradt.

A műsorvezető szerint a két eszköz értéke körülbelül 25 ezer forint. Mint mondja, szerencsére barátokkal voltak, akiktől tudtak töltőt kölcsönözni, mielőtt újakat vásároltak volna, de hangsúlyozta, mekkora baj lehetett volna, ha mondjuk vészhelyzeti hívást kellett volna indítaniuk, de lemerülnek a telefonjaik.

Nem tudjuk, hogy hol történt, Budapesten vagy Korfun. De valahol kinyitották a bőröndöt és kilopták ezt a két töltőt. Ami tényleg döbbenetes, mert mi nagyon sokat utazunk, és még soha ilyesmi nem történt velünk, vagy csak nem vettük észre, hogy valami eltűnt, nem tudom. Szóval nagyon vigyázzatok. Mert ilyesmi előfordulhat.

Erdélyi hozzátette, még lesz egy köre a biztosítóval, mit lehet ilyen esetekben tenni, mert azt egyelőre nem tudja, hogy bizonyíthatná, hogy volt két telefontöltőjük, ami már nincs.

Ami a felnyitott bőröndöt illeti, a  műsorvezető utánaolvasott a témának, egy cikkben pedig azt olvasta, a legbiztonságosabb módszer az utaztatott holmik megőrzésére az, ha felszállás előtt lefóliáztatjuk a poggyászainkat. Követőinek is ezt javasolta, továbbá azt tanácsolta nekik, hogy az értékeiket inkább a kézipoggyászukban vigyék fel a repülőre, ahol szemmel tudják tartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik