Élet-Stílus

Sarah Jessica Parker elárulta az igazi okát, miért nem meztelenkedett soha a Szex és New Yorkban

Cindy Ord / Getty Images for Max®
Cindy Ord / Getty Images for Max®
Azt mondja, nincs köze az erkölcsökhöz.

Sarah Jessica Parker sok mindent bevállalt a Szex és New Yorkban, de meztelen jelenetet egyszer sem. A színésznő csütörtökön interjút adott Howard Sternnek, mely során elmondta, voltak fenntartásai a sorozattal kapcsolatban, mert attól félt, mindenét meg kell majd mutatnia a kamerák előtt.

Nagyon érdekesnek, izgalmasnak, különlegesnek és újszerűnek találtam a forgatókönyvet, soha nem láttam korábban ehhez foghatót. Az egyetlen dolog, ami miatt aggódtam, hogy nem éreztem komfortosan magam meztelenül, és gyanítottam, hogy ha az első epizódban nem is, de a sorozat későbbi részében biztos lesz majd ilyen jelenet

mondta el a most 58 éves színésznő, aki hat évadon át alakította Carrie Bradshawt az 1998-ban indult sorozatban, két mozifilmben, valamint az És egyszer csak… című folytatásban.

Parker elárulta: a készítők annak idején megnyugtatták, hogy ha nem akar, nem kell levetkőznie, úgyis akad majd helyette más, akit nem zavar a pucérkodás. A sorozat további főszereplői – Kim Cattrall, Cynthia Nixon és Kristin Davis – például mind ledobták ruháikat.

Azt hiszem, egyszerűen csak sosem éreztem elég jól magam ahhoz, hogy így kitárulkozzak. Soha nem ítéltem el senkit, aki bevállalta, ez nem az erkölcsösség miatt alakult ki bennem… Egyszerűen csak szégyenlős voltam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik