Élet-Stílus

Marics Peti sérülése miatt lefújta szombati koncertjét a ValMar

Ványi Ákos
Ványi Ákos
Az énekes lába tegnap került gipszbe, nem sokkal azután, hogy színpadra léptek a Budapest Parkban.

A ValMar-duó tegnap a Budapest Parkban koncertezett, Marics Peti a fellépés elején szerencsétlenül érkezett meg a talajra egy ugrást követően, aminek következtében megsérült a bokája. Az énekest levitték a színpadról, gipsszel a lábán tért vissza, és ülve folytatta a koncertet. A helyszínről már tolókocsiban távozott, mint kiderült, a bokáját törte.

A formáció ma délután a közösségi oldalán tudatta a rajongókkal, hogy Marics sérülése miatt kénytelenek lefújni a soron következő, szombatra tervezett fellépésüket.

Nehéz pillanatok utáni még nehezebb szavak… Tegnap este a Budapest Parkban – azon a napon, amire hónapok óta készültünk -, Peti egy ugrást követően olyan sérülést szenvedett, ami miatt rögtön gipszbe került a bokája. Szavakkal leírhatatlan, amit érzünk, éreztünk. Nagyon szerettünk volna hozzátok megérkezni szombaton, de az élet most közbeszólt. Reméljük, hogy hamarosan újra, EGYÜTT

olvasható a zenekar közleményében.

A csütörtöki koncerten egyébként Papp Gergő is részt vett, a műsorvezető ma a Reggeliben fejezte ki tiszteletét Marics irányába, amiért törött bokával is végigtolta az előadást.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik