Élet-Stílus

Erekciószámláló készülékkel és a 17 éves fia vérével keresi az örök élet titkát a milliárdos techguru

youtube / bryan johnson
youtube / bryan johnson
Bryan Johnson 45 éves techmilliárdos bizonyos értelemben évek óta egyetlen dologra kíváncsi: hogyan tudná megállítani saját öregedését. A látszólag értelmetlen, de mindenképp ambiciózus küzdelemben már sok mindent bevetett, legújabb próbálkozása az volt, hogy vérplazmát kért a tizenhét éves fiától, majd azt saját testébe fecskendezte. Azt állítja: a metódus hasznos, még az ő apját is bevették a fiatalító buliba. De hogyan lett a fiatalság megszállottja egy olyan ember, aki 800 millió dollárt keresett mindössze egyetlen üzlettel? Kizárólag a pénz miatt? A válasz ennél bonyolultabb.

Míg egyes szülők azt várják el tinédzser gyereküktől, hogy mosogasson el, porszívózza ki a lakást, Bryan Johnson amerikai techmilliárdos vérplazmát kért csemetéjétől saját maga megfiatalítására. Hallott ugyanis egy tanulmányról, amely szerint egereken végeztek el egy ilyen kísérletet – állítólag eredményesen.

Kelet-európai, B-filmes sci-fik nyitnak ilyen történettel, ahol a baltaképű gazfickók – miután disznóölő késsel megborotválják az arcukat – fehér kisteherautóval elrabolják apjától a fiatalság forrását ígérő fiút, váltságdíjat kérve. Johnsonékra talán nem vár ilyen negatív fordulat, mindenesetre kérdéses, elér-e valamit a különös procedúrával.

Napjainkban egy egész iparág épül arra, hogy az emberi élet meghosszabbítását ígérje. A táplálék-kiegészítőket úgy kapdossuk befelé, mintha nem lenne holnap, hiszen azt olvassuk a műanyag dobozukról, hogy képesek segíteni; TikTok-videók alapján egészséges ételeket készítünk; YouTube-ról tornázunk, és abban reménykedünk, hogy közel a negyvenhez mi is úgy fogunk kinézni, mint Cristiano Ronaldo vagy Jennifer Lopez. Ezek az elképzelések nem mindig találkoznak a valósággal, ám cikkünk főszereplője nagyon is hisz önmaga fiatalításában, teste már-már betegesen precíz kontrollálásában.

De milyen eszközök, mekkora lemondás vagy épp motiváció kell ehhez a folyamathoz, amely évente kétmillió dollárt (684 millió forint) tüntet el a bankszámlájáról?

Ki ez az unatkozó milliomos?

Kezdjük az alapokkal: Bryan Johnson negyvenöt éves, van három gyereke, elvált, a vagyonát egy netes- és mobilfizetésekre specializálódott cég alapítójaként halmozta fel. Később vásárolt egy céget, amit eladott a PayPalnak – sejthetjük, nem kis profittal. Olyan 800 millió dolláros (273 milliárd forintos) biznisz húzódik meg a háttérben – csoda, hogy van miből megfiatalodnia?

Patricia De Melo Moreira / AFP Bryan Johnson 2017. november 7-én Lisszabonban, Portugáliában.

Az amerikai álom hajszolása általában áldozatos munkával, de még több lemondással jár: az üzletember a harmincas éveiben annyit dolgozott, hogy túlsúlyossá vált, depressziós lett, egy időben az öngyilkosságot fontolgatta.

Volt egy másik Bryan is, akit késő esti Bryannek neveztem. Ő este hétkor felbukkant azt suttogva: »Hé, remek napod volt, miért nem ünnepelsz ma este pizzával és sütivel? Holnap majd edzhetünk keményen!« Évekbe telt, mire ezt a belső démont eltüntettem.

Johnson szerint a világon mindenki szenved ilyen démonoktól: egyaránt vagyunk a gyorskaja, az alkohol, a cigaretta, esetleg a drogok rabjai, és a techguru szerint ezektől – bár senkinek nem valljuk be – rosszul is érezzük magunkat. Az ő alaptézise, hogy az emberiség úgy reménykedik a bolygó megmentésében, hogy közben saját testét sem képes megfelelő módon „üzemeltetni”.

Hogy az ellenkezőjét bizonyítsa, 2013-ban a biotechnológia felé vette az irányt: egész egyszerűen meg akarta érteni, hogyan tehetné magát minden téren rendbe. Johnson úgy látja, az emberek nem rendelkeznek az egészséges élethez szükséges legfontosabb információkkal, azonban, ha fekete-fehéren tálalnák előttük azokat, az talán segíthetne nekik felhagyni a pusztító szokásokkal.

Alapított egy céget Project Blueprint néven, amelynek az a magasztos és kétségtelenül ambiciózus cél lebeg a szeme előtt, hogy az öregedés folyamatát valahogy visszafordítsa – és ehhez Johnson lett az egyes számú kísérleti nyúl. Felbérelt legalább harminc orvost, akik naponta elemzik a testét. Eközben falják a tudományos szaklapokat, könyveket, minden általuk ismert módszert bevetnek, hogy rájöjjenek a titok nyitjára – arra, hogyan lesz tényleg fiatalabb az az ember, aki évi kétmillió dollárt borít be talicskával a labor ajtaján. Bizarrul hangozhat, de a techguru azt szeretné elérni, hogy egy tizennyolc éves agyával, szívével, tüdejével, májával, veséjével, fogaival, bőrével, hólyagjával és végbelével rendelkezzen.

Johnson, aki egy 1977 kalóriából álló vegán étrendet követ, betekintést engedett különös napirendjébe.

  • Minden reggel ötkor kel, ezután bekap két tucat étrendkiegészítőt és tablettát (például bélpolipok megelőzésére, cinket a vegán étrend kiegészítésére).
  • Egy óra múlva reggelizik, rendszerint zöld zöldségekből álló turmixot.
  • Napi egy óra intenzív testmozgást végez.
  • Havonta MRI-re, ultrahangra megy, kolonoszkópiás vizsgálattal megspékelve (33 537 kép készült eddig a beleiről elemzés céljából).
  • Állandóan vér-, széklet- és vizeletvizsgálatokon esik át.
  • Naponta hétfajta krémmel keni magát, nem megy napra, ha nem muszáj.
  • Kis adagokban tesztoszteron-növelő férfihormont szed, mert a diétája csökkentette a természetes szintjét.
  • Feldolgozott élelmiszert egyáltalán nem fogyaszt.
  • Minden este ugyanakkor fekszik le, két órán keresztül kék fényt szűrő szemüveget visel alvás előtt.
  • Van egy olyan készüléke, ami számolja az éjszakai erekcióit.

A techguru saját tudós-orvos belgyógyásza azt nyilatkozta korábban a Bloombergnek: hollywoodi sztárokat és élsportolókat kezel, de ilyen elszántságot senkin nem látott még, mint Bryan Johnsonon.

És a mérések elvileg a férfit igazolják, merthogy a testéből kinyert adatok szerint egyre csak fiatalodik.

Testzsírja öt és hat százalék közt van, a szíve egy 37, bőre egy 28, az edzettsége pedig egy életerős 18 évesével vetekszik.

Túlzottan szélsőségesnek tűnhet, amit csinálok, de be akarom bizonyítani, hogy a testünk hanyatlása és az öregedés nem elkerülhetetlen.

Nemrég zsírt fecskendeztek az arcbőre alá, a különleges arcfeltöltési eljárás lényege, hogy egy idő után a bőr alatt zsírsejtek kezdenek termelődni. A hagyományos arcfeltöltés inkább látszatmegoldás, Johnson szerint az eredmény nála hónapokba telik majd, míg látható lesz. A bőre sajnálatos módon nem reagált jól a procedúrára: feldagadt, és úgy nézett ki, mint aki védőszerelés nélkül méhészkedett órákig.

Johnson célja, hogy az eredményeket, amiket elér, mások számára is elérhetővé legye. A radikális átláthatóság híve, így létrehozott egy weboldalt, ahol lehet figyelni a kezelési folyamatot, a vizsgálati eredményeit. Egy BBC által megkérdezett szakértő szerint nem teljesen őrültség, amit Johnson művel:

Az életstílusunk felelős az élettartamunk 93 százalékáért, és mindössze 7 százalékban fontos a genetikánk. Ha egészséges életmódot folytatnánk, 95 évre is feltornászható volna az átlagéletkor. Tehát van jó 15 év, amivel ki lehet tolni az életünket

– ecseteli Eric Verdin kutató.

Fiam, kellene a véred!

Johnsonnak van egy 17 éves fia, Talmage, akitől a közelmúltban meglehetősen nagy szívességet kért. A fiú testéből egy liter vért csapoltak le (ez egyötöde a testben lévő vérmennyiségnek), majd részekre osztották, hogy aztán vérplazmát juttassanak az apjába. A techguru ezt követően adott ilyen vérkészítményt a hetvenesztendős apjának is, generációs vérátömlesztést végezve:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bryan Johnson (@bryanjohnson_) által megosztott bejegyzés

Az öregedés megállításához szükséges „fiatal vér infúzió” Johnson szerint nem teljesen illúzió: korábban rágcsálókon végzett vizsgálatok azzal kecsegtettek, hogy ez a fajta vércsere működőképes lehet – ott az alapkoncepció ugyanaz, mint Johnsonéknál: a fiatalabb egyed vérplazmát ad az idősebbnek, amelyik ettől „megfiatalodhat”. Ezek a kutatások ellentmondásosak, és semmi nem igazolja, hogy embereknél is működnének, nem beszélve az eljárás mellékhatásairól. Ugyanakkor az ellenkezője sem kizárt. Johnson többször átesett már ilyen orvosi műveleten, igaz, akkor névtelen donorok vérét használta.

Jelenleg nincs tervben, hogy meghaljak. Soha nem voltam boldogabb, kiegyensúlyozottabb. Gyűlölködők mindig is lesznek

– állítja Johnson, reagálva a netes kritikákra, melyek szerint testképzavarban szenved, és valamilyen elfojtott trauma miatt vállalkozott a lehetetlen küldetésére. Arra a kérdésre, fiatalabbnak érzi-e magát a vérplazmától, úgy felelt, korai még bármiről beszélni, de később szentelni fog tapasztalatainak egy YouTube-videót.

Charles Brenner amerikai biokémikus nem tartja jó ötletnek a vércserét: „Nem tudunk eleget ahhoz, hogy kijelentsük, életképes-e ez a fajta kezelés az embereknél is. Egyszerűen ostobaság, nincs kézzelfogható bizonyíték, abszolút veszélyes”. Vérplazmát általában olyan pácienseknek adnak, akik súlyos májbetegségtől szenvednek, esetleg égési sérülésük van.

Talán sokan emlékeznek az HBO Szilícium-völgy című tévésorozatának egyik, évekkel ezelőtti epizódjára, amiben egy techguru egy úgynevezett „vérfiút” használ vérátömlesztésre, azt remélve, attól majd megfiatalodik. Nagy visszhangot kapott a jelenet, kutatók és még az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet is figyelmeztetést adott ki, hogy teljesen fals az eljárás, nincs bizonyítva annak pozitív hatása.

„Az emberek azt akarják hinni, hogy a fiatal vér visszaadja a fiatalságot, még akkor is, ha nincs bizonyítékunk arra, hogy az emberekben is működik. Sőt, az egerekben lejátszódó folyamatokat sem értjük pontosan” – nyilatkozta akkor Tony Wyss-Coray, a Stanford Egyetem idegkutatója.

Gazdagok hóbortja?

A milliárdos üzletemberek halhatatlanság-keresése nem újdonság: Jack Dorsey Twitter-alapító, a Google-ös Larry Page, a PayPal-os Peter Thiel és a Facebook atyja, Mark Zuckerberg is orvosbiológiai kutatásokba, új technológiákba fekteti pénzét abban a reményben, hogy egyszer valósággá válik a halhatatlanság.

Johnson jelenleg egyedül él, állítása szerint nincs olyan nő, aki elviselné az extrém életmódját. A vérátömlesztéses sztori médiavisszhangja után azonban ezrek jelentkeztek az ellenkező nemből, hogy vele együtt részt vennének a fiatalító programjában. Johnson kételkedik az elhivatottságukban.

Ez nem egy egyszerű program. Nem lehet csaló napod, nem lehet eltérni a programtól. Ezt a legtöbb ember nem tudja megtenni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bryan Johnson (@bryanjohnson_) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik