Élet-Stílus

Vajtó Lajos friss virágokat ültetett a szülei sírjára, két napon belül lelopták a felét

SuperTV2
SuperTV2
Az üzletember úgy tervezi, a saját költségén állít majd fel kamerát a sírhely környékén.

Vajtó Lajos nemrég a Borsnak beszélt arról, hogy télen-nyáron gondozza a szülei sírját a Farkasréti temetőben, így tud hozzájuk kapcsolódni. A hét elején is ott járt, friss virágokat ültetett, amikor viszont két nap múlva visszament, azzal szembesült, hogy a növények felét tövestől tépték ki.

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy Budapest legszebb és legfrekventáltabb temetőjében hogy fordulhat elő ilyesmi, és miért nincs kamera! Ráadásul a szüleim sírja is kifejezetten kiemelt helyen van, rögtön a ravatalozó mellett, szóval nem egy eldugott területen. Mélyen megdöbbentem a látványtól, lelkileg nagyon megviselt

– árulta el a lapnak az üzletember, aki egy helyi virágossal is beszélt a történtekről, utóbbi pedig elmondta neki, hogy az ilyesmi sűrűn előfordul.

Az ő üzletét is rontja a helyzet, a gyászolók ugyanis már nem merik megvenni a drága virágokat. Minek, ha úgyis ellopják őket? Elszomorító, mert én kifejezetten örömömet lelem abban, hogy gondozom a szüleim sírját.

Vajtó hozzátette, azt tervezi, a saját költségen szerez majd be egy kamerát, hogy elhelyezhesse a sírhelynél.

A megrongált sírról készült fotót ide kattintva lehet megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik