Élet-Stílus

„Nem mertem kiszámolni a veszteségünket” – a nógrádmegyeri árvíz megtépázta Gáspár Zsoltiékat

tv2
tv2
Nagyon nagy a baj Nógrád vármegyében.

Mint azt péntek délután megírtuk, Gáspár Bea temérdek videóval szemléltette, hogy hátsó kertjüket elöntötte a szennyvíz.

Sógoráéknál, Gáspár Zsoltiéknál nagyobb a gond. A celeb a Borsnak nyilatkozott arról, hogy Nógrádmegyer csaknem 1800 főt számláló települését elöntötte az árvíz, így várják a segítséget.

Éppen úton voltam Pestre, amikor a feleségem megrémülve hívott fel, hogy menjek vissza Nógrádmegyerre, mert nagyon nagy a baj. Az utcákat elöntötte a víz, az emberek pedig sírva járkáltak fel-alá, hogy segítséget kérjenek. Nem is értem, hogy történhetett meg mindez, hogy ilyen felkészületlenül érte a falut ez a heves esőzés, mikor már napok óta látni lehetett az előrejelzésekben. Kicsit haragszom is emiatt a polgármesterre. Most én állok itt, térdig a vízben és édesapámmal, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy segítsünk ezeken a szerencsétlenül járt embereken.

Néhány állatuk is elpusztult a heves esőzésben, Gáspáréknál nemcsak az udvar, de a ház is víz alatt áll.

Rajtunk kívül 1800 másik ember is így járt. Az anyagi kár jelentős, nem is mertem egyelőre kiszámolni, hogy mennyi is a veszteségünk. Igyekszünk minél előbb orvosolni a problémát, de nincs könnyű dolgunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik