Élet-Stílus

Tóth Andi elmondta, milyen az élete a visszavonulása óta

TV2
TV2
Az is kiderült, hogy barátnők Zimány Lindával.

Zimány Linda divatbemutatóján forgatott a Tények Plusz, ahol Tóth Andi is a meghívottak között volt. Az énekesnő először állt kamera elé azóta, hogy visszavonult. Azt mondta, tudatosan tartja távol magát a külvilágtól, belefáradt az őt övező állandó figyelembe, és a róla szóló pletykák és botrányok is megviselték, ezért döntött úgy, hogy egy időre háttérbe vonul.

Én me time-ozok jelenleg. Van egy kutyám, kiköltöztem a városból, és életem életét élem. Pont ez volt az ötletem, hogy minél távolabb kerüljek a médiától, de nyilván ilyen kis kiöltözős dolgokra nagyon örülök, hogy ha eljöhetek

– mondta el Tóth Andi.

A riportból az is kiderült, Tóth és Zimány barátnői viszonyban van egymással, a Dancing with the Stars forgatásán találkoztak először.

Akkor is ámulattal néztem, hogy hogy lehet ilyen tehetséges és gyönyörű ez a lány! Fantasztikus ember, és egyértelmű volt, hogy egy ilyen eseményre meg kell hívjam, mert szeretem, mikor gyönyörű nők vesznek körül

– mondta Zimány a riportban, mire Tóth úgy reagált: „Ilyen energiákra van szükség a női társadalomban”.

Később arról értekeztek, kicsit irigyek is egymásra.

– Mindig lesem az Andit, mert a világ leggyönyörűbb nőjének tartom. Gyerekkoromban mindig barnahajú akartam lenni, de nekem nem áll jól, és ezért mindig kell egy barna szépség, akit idealizálhatok.

– Én meg szőke akartam lenni, és be is festettem szőkére, de nem állt jól. Szóval ugyanígy vagyok a szőkével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik