Élet-Stílus

„Nem fogom engedni, hogy a fiam heteroszexuális párokat nézzen a tévében” – mondta egy nő, a TikTok pedig felrobbant

Nem túlzás azt mondtani, hogy ebben a pillanatban is a bolondját járatja több száz, a profiljára tévedő emberrel egy amerikai tiktoker, aki egy nemrég készült videójában arról értekezett, hogy beperelte a szüleit, mert a megkérdezése nélkül hozták őt a világra. A Kass Theaz nevű videós nem sokkal később azt is megemlítette a követőinek, hogy neki is vannak gyerekei, mire természetesen megkapta a kérdést, hogy miként vetemedhetett erre, ha egyszer a saját szülei ellen képes jogi lépéseket tenni, amiért ő megszületett.

Amint az Indy100 kiszúrta, a nő egy másik videóban válaszolta meg a kérdést, melyben azt mondja, korábban valóban úgy fogalmazott, hogy etikátlan gyereket vállalni, ő maga viszont örökbe fogadta a gyerekeit, így tulajdonképpen nem ő tehet róla, hogy a világon vannak. Ugyanebben a videóban azt tanácsolja minden várandós nőnek, hogy keressenek fel egy médiumot és „vegyék fel a kapcsolatot” a még meg sem született gyerekükkel, hogy akarja-e ő ezt egyáltalán.

@isatandstared Replying to @JCNCLP ♬ original sound - Kass Theaz

Bár a nő videóját rengetegen komolyan vették, gondolkodásmódját pedig a világra leselkedő legnagyobb veszélyként azonosították, ezen a ponton nyugtatunk meg mindenkit, hogy

az egész csak egy vicc.

Elég csak rápillantani Kass Theaz TikTok-oldalára, pillanatok alatt egyértelművé válik, hogy a videói mind szatírák  – ahogy azt Instagram-oldalán külön jelzi is, hogy mire megy ki a munkássága. Egy másik videója alatt azon a kijelentésen háborodik fel egy kommentelő, hogy a nő állítólag kényszeríteni fogja a gyerekeit arra, hogy homoszexuálisok legyenek. Erre válaszul szintén készített egy videót, amiben olyanokat mond, hogy amikor látja, hogy a fia rámosolyog egy férfira, arra gondol, hogy biztos flörtöl, illetve, hogy nem fogja engedni neki, hogy olyan műsorokat nézzen a tévében, amikben heteroszexuális párok szerepelnek, mert nem akarja, hogy fiatalon összezavarják őt.

@isatandstared Replying to @naomismith1991 #isatandstared #satire ♬ original sound - Kass Theaz

Persze ezt a videót is rengetegen komolyan vették, és talán még jobban felháborodtak rajta, mint az előzőn. De szerencsére sokan voltak azok is, akiknek feltűnt az irónia. Tartozzunk mi is ebbe a csoportba, és vegyük észre, hogy az egész csak egy görbe tükör, ami a világ mai nagy problémáira reflektál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik