Élet-Stílus

Szabó Erika: Én vagyok az a színésznő, aki a legkevesebbet vetkőzött ebben az országban

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Szerinte egy bikinis sétálgatás azért még belefért.

Szabó Erika áprilisban jelentette be terhességét, férjével októberre várják első gyereküket. A színésznő interjút adott az rtl.hu-nak, melyben egyebek mellett az anyaságról, a gyereknevelésről, a teste átalakulásáról és a bulvármédia által ráaggatott címkékről is szó esett. A babavárással kapcsolatban például így fogalmazott:

Ez mindenkinek az életében óriási kaland, egy hatalmas, különleges élmény. Nem én vagyok az első, aki ezt átéli, de nyilván saját magam és a családom számára ez egy nagyon nagy történet.

Azt is elárulta, ők már tudják, hogy kisfiuk vagy kislányuk lesz, de még szeretnék titokban tartani. A készülődéssel azonban még sehogy sem állnak. „Még nem vettem babaruhát és babacipőt. Most vagyok félidőben, és egy picit úgy vagyok vele, hogy erre majd itt lesz az egész nyár és az ősz eleje. Semmit nem akarok elsietni. Úgy vagyok vele, hogy ezt jobb teljes nyugalomban intézni, amikor egy napom adott esetben tényleg csak arról szól, hogy veszek két babaruhát” – fogalmazott.

A gyerekneveléssel kapcsolatban azt mondta, próbál ösztönös lenni, és nem túlparázni a dolgokat.

38 éves vagyok, ennyi idősen az ember hajlamosabb sokkal kontrolláltabb lenni az életében és a gyereknevelésben is, de én a várandósságot is úgy próbálom megélni, hogy csak annyit olvasok róla, amennyit nagyon muszáj – nem akarom túlművelni magam, mert az semmi mást nem okoz, csak rettegést. Nincs olyan ambícióm, hogy könyvből neveljek gyereket. Úgy gondolom, hogy elég élettapasztalatom van, és nagyon jó családom, ha van valami kérdésem, előbb hívom fel anyámat vagy a sógornőmet, hogy megkérdezzem, náluk ez hogyan volt.

A színésznő elmondta, a héten zárul a színházi évad, és amint lemennek az utolsó előadások, szabadságra megy, mentálisan felkészül gyermeke érkezésére, a következő évadot pedig teljes egészében babázással tölti majd.

Korábbi munkái is szóba jöttek, Szabó Erika egyebek mellett elmondta: szerinte ugyan húsz év után nem aktuális, hogy egyes hírportálok a mai napig a Barátok közt Tildájaként hivatkoznak rá, különösebben nem is zavarja. „Én már így fogok megöregedni” – fogalmazott.

Annak idején az Üvegtigris harmadik részében látható fehérneműs szereplése számos szalagcímet ihletett, ezekről így vélekedett a színésznő:

Volt egy időszak, amikor bármit csináltam – például leforgattam egy filmet –, az volt a kérdés, hogy mennyi látszik a testemből. Mindegy volt, hogy ez főszerep, és teljesen másról szól, akkor is kerekedett belőle egy újságcikk, amiben arról írtak, hogy ledobtam a textilt. Miközben én gyakorlatilag bikininél tovább nem nagyon vetkőztem egyik filmben sem. Én vagyok az a színésznő, aki aránylag a legkevesebbet vetkőzött ebben az országban, és igen, egy bikinis sétálgatás azért még belefért. Egy időben az volt az állandó kérdés, hogy mi újság a testemmel, biztosan azért, mert bulvárszempontból unalmas vagyok, nincsenek őrült botrányok az életemben, nem szedek drogot, nem iszom nagyon alkoholt, és nem váltogatom a partnereimet.

Úgy nyilatkozott, igyekszik azt gondolni, hogy ennyi év után már maga mögött hagyta a „jó nő” skatulyát, és már nem csak a testiséggel kapcsolatban foglalkoznak vele. Mint mondta, jelenleg egy darabban játszik jó csajt, egyébként a legszélsőségesebb karaktereket szokta megformálni.

A színházban a rendezők azt mondják, hogy »ne a jó nőt játszassuk vele, mert ő már annyiszor volt ebben a szerepben«, de most már azért eljátszanék egy jó nőt az aggszűz és az öregasszony után. Egyébként bírom, hogy ilyen változatosak tudnak lenni a szerepeim. Ha valaki azt gondolja, hogy jó nő vagyok, az jól esik. Nyilván az életemnek ez a szakasza nem a jónőségről szól, de azon sem kell megsértődni, ha valaki az embert csinosnak tartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik