Élet-Stílus

Hagyta, hogy elvágódjon a gyerek, csak ki ne boruljon a pohárból a pezsgő

Egy nővel megtörtént az, amivel a legtöbben csak viccelődni szoktak, esetleg látták már egy mémen és jót nevettek rajta: választania kellett, hogy egy gyereket vagy egy pohár italt ment meg az eséstől, és ő kérdés nélkül az utóbbit választotta.

Minderről egy videó is készült, ami természetesen felkerült a netre is, a VT is a Twitteren szúrta ki. A felvételen látható, hogy a kisgyermek az asztalra letett pezsgőspohár után nyúl. A nő tartja hátulról (nem derült ki egyértelműen, hogy az édesanyja-e), és közben segít neki hogy megfogja a tele poharat. A gyerek viszont nem tudja megtartani azt, rögtön meg is billen a kezében. A nő azonnal észleli a veszélyt és a pohár után nyúl mindkét kezével, ami egyúttal azt eredményezi, hogy elengedi a gyereket, így az elesik. A pohár tartalmának egy része pedig kifut rá.

A videó nagyrészt pozitív reakciókat váltott ki a nézők körében, gyakorlatilag minden második komment arról szól, hogy a nő tisztában volt a helyes prioritásokkal. Mellettük ott a másik tábor, ami egy emberként hívja felelőtlennek a nőt, a szemére vetve, hogy egy kis pezsgő miatt micsoda veszélynek tette ki a kicsit. És van a harmadik kategória, amelynek tagjai nekik magyarázzák el, hogy sokkal nagyobb baj is lehetett volna, ha a nő hagyja összetörni a poharat, a gyerek pedig megvágja magát a szilánkokkal.

„Inkább üsse meg magát egy kicsit a gyerekem a földön, minthogy komolyabb sérülései legyenek az üvegtől ” – foglalta össze a tanulságot egy kommentelő, akinek a tetszését szintén elnyerte a felvétel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik