Élet-Stílus

Lindsay Lohan kilógó terheshassal pózolt egy magazinnak

James Devaney / GC Images / Getty Images
James Devaney / GC Images / Getty Images
Első gyerekével várandós.

Lindsay Lohan boldogabb, mint valaha – ezt a címet adta az amerikai Allure magazin a színésznővel készült, frissen megjelent anyaguknak, melyhez több álló- és mozgóképet is készítettek (utóbbit kicsit lejjebb mutatjuk, a többi az eredeti cikkben tekinthető meg).

A 36 éves színésznő Zoomon keresztül adott interjút a lapnak, mivel nagyjából nyolc éve Dubajban él, ahol nemcsak nyugalomra lelt (többek között azért is, mert a szigorú adatvédelmi törvények alapján illegális a lesifotózás), de a szerelem is rátalált, itt találkozott ugyanis annak idején a pénzügyi területen dolgozó Bader Shammasszal. Tavaly áprilisban, a legnagyobb titokban házasodtak össze, és idén márciusban jelentették be, hogy első gyereküket várják. Az anyaságról Lohan így nyilatkozott:

Alig várom, hogy megtudjam, milyen érzés, és hogy milyen egyszerűen csak anyának lenni.

Elárulta: mindig erős anyai ösztönei voltak – különösen a testvérei irányába, akik közül ő a legidősebb –, de tisztában vele, hogy ami vár rá, az nem hasonlít majd semmilyen másik érzéshez, amit eddig átélt. A várandóssága alatt különösen érzékeny, sokat sír, akár a legegyszerűbb gesztusoktól is képes könnyekig hatódni.

Ezek boldog könnyek. Én már csak ilyen vagyok. Bár ezt most valószínűleg a baba miatt érzem. Mindent elsöprő érzelmek, de a jó értelemben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Allure Magazine (@allure) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik