Élet-Stílus

Gregor Bernadett a castingokról: Szorongok a ténytől, hogy engem egy irodában megversenyeztetnek valakivel

TV2
TV2
Elmondta, mi lehet az oka annak, hogy az életéből kimaradtak a nagyjátékfilmek.

Gregor Bernadett a Tények Pluszban adott interjút, melyben a karrierjéről és a jövőbeli terveiről is mesélt a stábnak. A beszélgetés alkalmával arról is kérdezték, miért maradhattak ki az életéből a nagyjátékfilmek.

Próbálok a kor előrehaladtával elfogadó lenni, úgy nagyjából mindennel kapcsolatban. Azzal is, hogy én nem fogok tudni mindent elfoglalni. Például ilyen a casting intézménye, ami nekem egyszerűen olyan szorongást okoz, maga a tény, hogy engem megversenyeztetnek egy irodában valakivel, hogy én alkalmas vagyok-e egy filmszerep eljátszására

– magyarázta a színésznő, aki úgy tervezi, ha már nem fogja magát hitelesnek érezni a színpadon, a rendezői székbe ül majd át.

Gregor hozzátette, mindig előre tekint, és nem gátolja a múltja. Életszemléletével kapcsolatban úgy fogalmaz:

Úgy kell élni, hogy amíg forgolódunk a világban, ne súroljuk le a másik emberről a bőrt. Ez olyan jó lenne egyébként, ha az emberek nem smirgli papírral, meg súrolókefével járnának, hanem meglátnánk mindannyian azt, hogy az a pohár különben tényleg teli van félig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik