Élet-Stílus

Berki Mazsi: Talán mondhatom azt, hogy újra egy kis családban vagyunk

TV2
TV2
Januárban költöztek Székesfehérvárra.

Berki Mazsi a Fókusz stábjának adott interjút, ahol egyebek között arról is beszélt, miért költözött év elején Székesfehérvárra. Mint mondta, a Római-parti lakásába már nem szívesen tért haza, ugyanis sok fájdalmas emlék kötötte oda. A másik ok pedig – ahogyan fogalmaz – egy magánéleti ok volt.

Igazából a másik ok egy olyan ok, amiről eddig nem beszéltem. Most se nagyon szeretnék. Ugye, az egy magánéleti ok, amiért elköltöztünk

– mondta Berki Krisztián özvegye, aki jelenleg párkapcsolatban él, azt viszont nem szeretné elárulni, kivel.

Nem szeretném elkiabálni a magánéletemet, vagy akár a boldogságunkat. Mert volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor mindent megosztottam az életemből, és most próbálom megélni a mindennapokat, nem a nagyközönség előtt. Megmondom őszintén, hogy jó érzés. Mondhatom azt, hogy talán újra egy kis családban vagyunk. Szeretném, hogy legyen a kislányomnak is családja, és hogy nekem is egy nap esetleg, ha úgy alakul, egy családként tudjunk majd élni a kislányommal valakivel, vagy valakikkel

– magyarázta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik