Élet-Stílus

Horváth Gréta: Míg más lányok huszonévesen a feneküket rázzák a bulikban, én akkor már feleség voltam, háztartást vezettem

TV2
TV2
Számára megbocsáthatatlan, ha valaki „hosszú távon csalfa”.

Horváth Gréta úgy döntött, ősszel blogot indít. Új projektjéről a Borsnak mesélt, mint mondta, egy nyitott naplóként tekint majd az oldalára, ahol a saját tapasztalatait foglalja majd össze az olvasóinak.

Nem észt akarok osztani, csak gondolatokat elindítani. Például a női szorongásról huszonéves korban, aztán harmincasként, s arról, hogy én hogyan jöttem ki a mélypontokból

– magyarázta a lapnak.

Horváth tisztázta, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem ment férjhez újra. Meggyes Dáviddal tavaly nagy csinnadrattával ért véget a házasságuk, ennek kapcsán úgy fogalmazott, úgy érzi, a társadalom megbélyegzi az elvált nőket.

Úgy érzem, negatívan ítélnek meg a válásom miatt, de arra nem gondolnak, hogy míg más lányok huszonévesen a feneküket rázzák a bulikban, addig én már feleség voltam, háztartást vezettem, gyereket neveltem! A blogomban is szeretnék keményen beleállni majd az ilyen megosztó témákba, hiszen fontos erről beszélni!

– hangsúlyozta.

A magam részéről semmibe veszem azokat a férfiakat, akik képesek szándékosan fájdalmat okozni a feleségüknek, barátnőjüknek. Számomra megbocsáthatatlan, ha valaki hosszú távon csalfa. Nincs második esély! Egy ilyen esetben pedig a nőknek nem a férfinak kell megbocsátani, hanem saját maguknak: amiért engedték, hogy a saját lelkük ennyire háttérbe szoruljon, s amiért hagyták, hogy megtörténhessen velük.

Az influenszer hozzátette: a válása ellenére hisz a házasság intézményében, a szülei és a nagyszülei példáját látva – utóbbiak közel ötven évig, a nagyapja haláláig éltek együtt boldogan, a szülei pedig harminc éve házasok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik