Élet-Stílus

Elítélték a mozgáskorlátozott férfi csalfa feleségét és ápolóját, mert rabszolgájukká tették

Megtörte a csendet a férj.

A 40 éves, mozgáskorlátozott, részlegesen vak, Tom Somerset-How azt mondja, „abszolút csodálatos” volt hallani, mikor a bíróság elítélte 49 éves feleségét, Sarah Somerset-How-t és ápolóját, az 50 éves George Webbet rabszolgatartásért.

A perben kiderült, a feleség megcsalta párját az ápolóval és a 40 éves férfit úgy tartották, mint aki „saját otthonának börtönében él”, szeretteivel sem tarthatta a kapcsolatot.

A történelemből diplomát szerzett Somerset-How szinte teljesen elveszítette a látását, agyi bénulása van, 24 órás ápolásra van szüksége. A feleség és az ápoló azonban teljesen elhanyagolta, és túlnyomórészt az ágyában feküdt, egy éven át nem mosott fogat, hetente egyszer zuhanyozhatott, enni csak snackeket és szendvicseket kapott. Úgy bántak vele, mint egy bútorral a sok közül. Így éltek négy éven át.

A férfi a Daily Mailnek azt mesélte, hogy a felesége, akit 2008-ban ismert meg anyja egy barátnőjén keresztül, eleinte nagyon kedves volt, jó volt azt érezni, hogy valaki úgy szereti, ahogy van. 2010-ben költöztek be, egy direkt az ő igényeit kiszolgáló házba. 2012-ben házasodtak össze.

A gondozó 2016-ban érkezett hozzájuk, ő is bevált eleinte, de ez nem tartott sokáig, és noha addig a feleség kisebb hibák miatt is kirúgott ápolókat, Webb-bel nem ezt tette.

A szeretők lassan elszigetelték a családjától a férfit, aki az első másfél évben sírva könyörgött, de ez sosem hatotta meg őket.

Somerset-How azt meséli, a románcra akkor kezdett el felfigyelni mikor szexhangokat hallott éjjeli kettőkor a nappaliból, de a feleség tagadta a viszonyt.

A páros napi nyolc órát töltött a férfi dj-stúdiójában, nem törődtek Somerset-How-val. Egyszer kivitték egy focimeccsre, de többet már csak kettesben jártak, azt mondták, azért, mert túl nehéz vele. A tantusz végül akkor esett le a férfinek, mikor szívrohamgyanú miatt kihívták Webbhez a mentőt, nem volt komolyabb probléma, de a feleség zokogott.

A bíróságon lehangzott Webb egy üzenete a feleségnek

Szabadulj meg tőle! Menj, keress magadnak egy férfit! Azt hiszem, el kell hagynod Tomot, vissza kell szerezned az életedet!

Az ügyészség szerint a szeretők „fejőstehénként” használták a férfit, pénzét egyebek mellett fehérneműre, dj-felszerelésre költötték. 2018-ban elkezdték bántalmazni a fogyatékkal élő férfit.

A feleség pedig egy üzenetben arról írt, hogy vett le pénzt a férj számlájáról, és hogy

Ne feledd, csak kihasználjuk őt.

A férj közben nagyon lefogyott és zavart lett, mondta a színésznő ikertestvére a bíróságon, akik az anya barátnőjén keresztül lettek riasztva végül. A szociális szolgálatokkal és a rendőrséggel együttműködve szabadították ki a férfit, „olyan művelet volt, ami nyomokban egy túsz kiszabadításához volt hasonló” – hangzott el a bíróságon.

A mot egy bentlakásos otthonban élő Somerset-How a megpróbáltatások miatt nehezen alszik, két lámpa kell, hogy felkapcsolva legyen mellette, mert a sötétség mindig a elmúlt évekre emlékeztetik, és akkor is csak pár, 3-4 órát tud, aztán felébred. Másokban sem képes már bízni, de nagyon hálás családjának és vbarátainak, akik segítik ezekben a nehéz időkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik