Élet-Stílus

Miley Cyrusnak évekig bűntudata volt, amiért felfordulást okozott a médiában

Presley Ann / WireImage / Getty Images
Presley Ann / WireImage / Getty Images
Állítja, egyébként nem keresi a figyelmet, a 2010-es évek elején-közepén csak szeretett volna elhatárolódni a Hannah Montanás karakterétől.

Miley Cyrust a 2000-es évek közepén ismerte meg a világ, amikor megkapta a főszerepet a Hannah Montana című sitcomban. A műsor 2006 és 2011 között futott, az énekesnő 18 évesen búcsúzott a szereptől.

A következő években Cyrus – több más Disney-sztárhoz hasonlóan – szerette volna maga mögött hagyni a tinédzsereknek szánt sorozatból ismert karakterét, akivel gyakran azonosították. Először a Can’t Be Tamed című klipjéről szóltak a hírek, mondván, a megszokottnál mennyivel többet mutat a testéből az énekesnő, majd később twerkelve került a címlapokra.

Cyrus a Vogue brit számának egyebek mellett az említett időszakról is beszélt. Elmondta, hogyan formálta őt a reflektorfény olyan felnőtté, aki mára vált belőle.

Évekig hordoztam magamban némi bűntudatot és szégyent, amiért annyi vitát és felfordulást okoztam. Most, hogy felnőtt vagyok, rájöttem, milyen keményen ítélkeztek felettem gyerekként. Most, felnőttként jöttem rá, hogy én soha nem ítélkeznék ilyen szigorúan egy gyerek felett

– mondta a lapnak az énekesnő, hozzátéve: a kamerák előtti bohóckodás mindössze annak szólt, hogy elhatárolódjon a Hannah Montanás karakterétől.

Valójában nem vagyok olyasvalaki, aki keresi a figyelmet, ahogy itt ülök 30 éves felnőtt nőként. Azért keltettem figyelmet, mert elhatárolódtam egy általam játszott karaktertől. Bárki, amikor 20 vagy 21 éves, többet kell bizonyítania. Én nem a szüleim vagyok. Az vagyok, aki

– magyarázta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik