Élet-Stílus

Jakupcsek Gabriella a bulvárról: Szinte vidékre kellett menekülnöm, a gyerekeim nem jöttek ki velem az utcára

A 2000-es években rengeteg figyelem irányult rá műsorvezetőként.

Jakupcsek Gabriella volt Tatár Csilla vendége a KIRAKÓS! című talkshow-ban. A műsorvezető egyebek mellett arról is beszélt az interjúban, hogyan élte meg azt az időszakot, amit a TV2-nél töltött a 2000-es évek elején.

Küzdelmes volt, borzasztó nagy volt a stressz. A TV2-n úgy indult a nap, hogy reggel nézted a nézettséget, és az életem függött azon, három hónap múlva hogy döntenek, megy tovább a műsor, vagy sem. Elképesztő stressz volt.

Mint mondta, akkoriban nem igazán tudta kiélvezni a sikert, a helyzeten pedig a bulvár berobbanása sem segített, tévésként ugyanis ő is az érdeklődés középpontjába került.

Akkor még nagyon sokat foglalkoztak velünk. A bulvár ugye a ’90-es évektől indult, és mi annyira célpontban voltunk, hogy mindenki azt figyelte, te hova mész, kivel mész, mit csinálsz. Borzasztó teher volt. Nekem szinte vidékre vagy külföldre kellett menekülni. A gyerekeim nem jöttek ki velem az utcára

– magyarázta.

Jakupcsek elmondta, az is nehéz volt számára, hogy azt várták tőle, mutasson magából többet a képernyőn, mint szeretne. Emiatt több konfliktusa is volt a kulisszák mögött.

Nem vagyok egy kipakolós lány, kifejezetten szemérmes, fiús vagyok. Mindig is az voltam. Annak a megélése, hogy semmilyen módon nem múlt rajtam, hogy nézek ki… azért nekem nagyon nagy kontraszt volt a civil életem és a képernyős életem között. A hajviseletem, az öltözködésem, nagyon határozott normák és elvárások szerint voltam én fiatal nőként tálalva. (…) Akkor kisebb mozgásterem volt. Mindig azt mondtam, istenem, bárcsak a Liptai Claudiával együtt dolgozhatnék, aki rendet rak.

A műsorvezető hozzátette: általában sokáig, csendben törekszik arra, hogy feloldjon egy konfliktust, az utolsó pillanatban viszont az asztalra csap.

Ami a műsorvezetői pályáját illeti, úgy érzi, megcsinálta azokat a műsorokat, amiket szeretett volna, ezekben viszont sok kompromisszum van, amiket ma már nem vállalna be. Ha visszatekint a múltba, úgy véli, mostanra ezerszer szabadabb, bátrabb nő lett, és jobban kiáll magáért, mint a negyvenes éveiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik