Élet-Stílus

Anya, apa és lányuk egyszerre, ugyanazon az egyetemen diplomázott le Texasban

A szülők a gyerekvállalás miatt nem fejezték be tanulmányaikat. Most lányukkal együtt pótolták be.

A Texasi Lutheránus Egyetem történetében először fordult elő, hogy egy családból az anya, az apa és gyermekük egyszerre szerzett diplomát – írja a CBS.

Az intézmény közleménye szerint Ashley Adams tanár, édesanyja, Robyn Adams számvitel szakon végzett, édesapja, Greg Adams pedig üzleti szakon szerzett diplomát.

A lány azt mondta, élvezte, hogy szüleivel ugyanazon az egyetemen tanul, sőt, maga szorgalmazta, hogy ugyanott folytassák felsőoktatási tanulmányaikat.

A szüleim korábban nem fejezték be az egyetemet, mert családot akartak alapítani

– mondta Ashley Adams, aki hozzátette, büszkeséggel töltötte el, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy sok év elteltével mégis visszaülnek az iskolapadba.

A lány elmondta, annak ellenére, hogy fiatalabb osztálytársakkal kellett együtt lenniük, a szülei élvezték az egyetemen töltött időt, az apuka még az intézmény golfcsapatához is csatlakozott.

Ashley Adams abban reménykedik, hogy a jövőben matematikatanár lesz, míg Robyn és Greg Adams állást vállalt a Forvis CPA cégnél, illetve a Randolph légibázison.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik