Élet-Stílus

Rácz Gergő majdnem vízbe fulladt a Párharc forgatásán

A többi versenyző és Stohl András is rémülten figyelték, ahogyan az énekes rángatózni kezdett a lélegzet-visszatartós feladat közben.

A Párharc legutóbbi adásában a férfi versenyzőknek egy víz alatti feladatban kellett megmérkőzniük: egyszerre ketten merültek víz alá, az győzött, aki tovább tudta visszatartani a lélegzetét. A megmérettetést saját kezűleg kellett megszakítaniuk, ha nem bírták tovább. A mellettük lévő láncot kellett meghúzniuk, kioldva ezzel a dugót, ami vizet tartotta a tartályban.

A feladat komoly megpróbáltatást jelentett a játékosoknak, Rácz Gergő és Kósa L. Adolf összecsapása pedig kifejezetten félelmetesre sikeredett. Előbbiben annyira erős volt a versenyszellem, hogy egy idő után rángatózni kezdett a víz alatt. Amíg a párja kérlelte, hogy ne folytassa a küzdelmet, Kósa L. Adolfot arra bíztatta a felesége, hogy mindenképpen maradjon a víz alatt.

A jelenetet a többi versenyző és Stohl András is rémülten figyelték, még végül az énekes nem bírta tovább, és megrántotta a láncot – alig egy másodperccel utána pedig az ellenfele is. Köhögve kapkodtak levegőért, majd miután újra a lábukra álltak, az énekest zokogva ölelte magához a kedvese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik