Élet-Stílus

A transz nő túl kövér, így nem láthatták péniszét a női öltözőben

Ejtették a vádakat az ohiói transz nő ellen.

Egy transznemű nő ellen több panasz is érkezett, hogy szeméremsértést követett el péniszét mutogatva egy női öltözőben, azonban a bíró a vádlott fizikai adottságai okán alaptalannak tekintette a vádakat – írja a NY Breaking.

Darren Glines-t azzal vádolták, hogy szeméremsértő módon mutogatta péniszét egy YMCA klub (Fiatalok Keresztény Egyesülete) női öltözőjében, de végül furcsa okból nem találták bűnösnek: nemi szerve nem lehetett látható, mert egyéb testrészei kitakarták azt.

A 31 éves ohiói transz nemű nő ellen 2021-ig visszamenőleg három panasz érkezett szeméremsértés miatt – az egyik incidenskor három fiatal volt jelen, és mikor egy nő jelezte a recepción, hogy egy férfi tartózkodik az öltözőben, azt a választ kapta, hogy valójában egy nőt látott.

A bíró szerint a már Rachelnek szólítandó transz nő valóban az öltözőben volt a kérdéses esetkor, és bár sok vitás kérdés felmerül az ügy kapcsán, de elfogadták Glines védekezését – miszerint túl kövér ahhoz, hogy pénisze látható legyen.

Semmilyen körülmények között nem fogjuk megvizsgálni az emberek születési személyazonosságát, majd azután beosztani az egyéneket az öltözőkbe. Ez ellenkezne a törvénnyel és a minden ember iránti tisztelettel – ami nem azonos azzal, amit mi egy szervezetként képviselünk.

– reagált a YMCA közleményben a történtekre.

A YMCA egyik alkalmazottját tanúként idézték be a tárgyalásra, és elmondta a bíróságnak, hogy távoltartási végzést kért Glines ellen, miután bántalmazta őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik