Élet-Stílus

Tóth Gabi az anyák napjáról: A valóságban ez úgy néz ki, hogy itt állok a dobozok fölött tokától bokáig takarító cuccban

TV2
TV2
Mivel éppen költözködnek, nem úgy alakult a nagy nap, ahogyan fejben eltervezte.

Anyák napjának apropóján íródott Tóth Gabi legújabb blogbejegyzése a család.hu-n. Az énekesnő harmadik alkalommal ír posztot a jeles nap alkalmából, de mint mondja, negyedik éve ünnepel, hiszen attól a pillanattól anyának érzi magát, hogy két csíkot látott a terhességi tesztjén.

A fejemben úgy élem meg, hogy ma ágyba kapom a kávét, Hannika elénekel nekem egy négysoros dalt, amitől azonnal zokogni kezdek, aztán elmegyünk ebédelni valahova. Ezt követően Hanni – természetesen a Krauszom segítségével – átnyújt nekem egy szál virágot, amitől persze megint bőgök egy sort, majd, mint a mesékben, kiülünk együtt a madárcsicsergős kertünkbe egy plédre és csodáljuk a naplementét…

– írta bejegyzésében, majd elárulta, hogy telt a napja valójában – most, hogy éppen költözködik a család.

A valóságban ez úgy néz ki, hogy itt állok a dobozok fölött tokától bokáig takarító cuccban, vakarom a fejem és próbálom eldönteni, hogy mit hova tegyek. Főleg úgy, hogy a fele a bútorainknak még nincs kész. Mondjuk, ami viszont elkészült és a helyén van, az gyönyörű. Imádom, ahogy – bár lassan – megvalósul az álmom apránként. Lépésről lépésre kerülnek a helyükre a mozaikdarabkák, és már látom a fényt az alagút végén. Szóval az új otthonunk az én igazi anyák napi ajándékom és ha semmi más nem történik, csak itt ölelem magamhoz Hannikámat a dobozok között, vagy akár madárcsicsergős kertünkben, akkor már mindenem megvan, amit kívánhatok.

Hannaróza két hét múlva kezdi az óvodát, az énekesnő pedig nemcsak a beszoktatás, hanem egy közelmúltban történt játszótéri incidens miatt is félteni kezdte a kislányát. Mint írta, Hannaróza szívesen ölelgeti az újonnan szerzett barátait, ez viszont legutóbb nem tetszett egy édesanyának, amikor a kislány a nagymamájával látogatott el a játszótérre.

Az egyik anyuka odament anyuhoz, és utasította, hogy csináljon valamit az unokájával, mert az molesztálja az ő gyerekét. Mooolesztááálja! Ezt a kifejezést használta a 3, azaz hároméves lányomra, hogy molesztálja az ő gyerekét. El tudjátok képzelni, ahogy kicsi, ártatlan gyerekek, akik éppen tanulják kifejezni az őszinte érzelmeiket, »molesztálják« egymást? Mert én nem tudom. Én azt tudom elképzelni, hogy adott egy generáció, aki sokáig csak maszkokat látott arcok helyett, adott egy kicsi lélek, aki végre bontogatja a Covid ketrecébe akadt szárnyait és aki előtt kitárult a világ, és ő most a keblére akarja ölelni. Ez nevezhető bárminek, de nem molesztálásnak

– magyarázta az énekesnő, hozzátéve: a helyszínen több szülő is döbbenten hallgatta végig az esetet, és biztosították az édesanyját arról, hogy Hannaróza semmi rosszat nem csinált.

Az eset óta a Sztárban Sztár leszek! egykori mentora aggódik, hogyan találja majd meg Hannarózsa a hangot a többi gyerekkel, de igyekszik pozitív lenni, és reméli, hogy minden rendben megy majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik