Élet-Stílus

Harsányi Levente újra szerelmes: Lara hosszú idő óta az első nő, akit bemutattam a gyerekeimnek

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
Első látásra beleszeretett új barátnőjébe.

Harsányi Levente március végén nyilatkozott arról, hogy hosszú idő után van egy hölgy az életében, „akivel alakulóban van valami”.

Annyit árulhatok el róla, hogy fiatalabb és alacsonyabb nálam

– fogalmazott akkor szűkszavúan a friss kapcsolatról, most azonban a Blikknek bővebben is mesélt Laráról.

Egy véletlenszerű vacsorameghíváson találkoztunk, és valóban első látásra szerelem volt mindkettőnk részéről. A vacsora után felvettem a kapcsolatot Larával, és ráírtam. Innentől két hétig beszélgettünk, majd sor került az első randevúra is. Ahogy egyre jobban megismerem, úgy derül ki, hogy egyre több mindent szeretek benne. Imádom, ahogy alszik, ahogy néz, ahogy gondolkodik. Viccesen azt szoktam mondani a barátaimnak, hogy keresem benne a hibát, de nem találom. Valóban olyan ez most, mint egy tündérmese vagy egy hollywoodi film

– áradozott a műsorvezető, aki szerint a köztük lévő korkülönbség sem okoz gondot. „A szerelem sosem hajszínhez, korhoz vagy lakhelyhez kötött, és mindenkinek azt kívánom, találja meg azt az embert, aki neki lett rendelve föntről” – véli.

Párjával három hónapja vannak együtt, egyelőre még nem nagyon terveznek előre, azt azonban mindketten érzik, hogy hiányoznak egymásnak, amikor nincsenek együtt.

Voltunk már közösen több programon is, és utaztunk is el már kettesben, de valószínűleg a nyáron is megyünk majd egy hosszabb útra. Egyikünk sem az kifejezetten tervezgetős típus, ezért nem is szoktunk leülni és előre kigondolni, hogy egy hónap vagy év múlva mi lesz. De bármi is lesz, azt közösen csináljuk. Már túl vagyunk a nagy családi bemutatkozásokon, és Lara hosszú idő óta az első nő, akit bemutattam a gyerekeimnek. Nagy az egyetértés közöttük, és biztos vagyok benne, ez így is marad

– mondta el Harsányi, akinek két gyereke van, a most 14 éves Nándor és a 8 éves Lilla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik