Élet-Stílus

Szőcs Renáta Ferenc pápáról: Beleborzongok, ha arra gondolok, vetett egy pillantást a pocakomra

TV2
TV2
Az énekesnő mindenórás kismamaként énekelt a szentatyának.

Szőcs Renáta is azon előadók között volt vasárnap, akik énekeltek a Ferenc pápa tiszteletére rendezett koncerten. A Star Academy győztese mindenórás kismamaként lépett színpadra, élményeiről a minap a Borsnak mesélt.

Mint mondta, soha életében nem izgult még ennyire fellépés előtt, mint a hétvégén annak tudatában, hogy a szentatya is hallani fogja az énekét.

Azt végül nem tudom, hogy valóban hallotta-e, mert pont azután érkezett meg, hogy lejöttem a színpadról, de már az a tudat is örömmel tölt el, hogy feltehetően már az Arénában volt, amikor énekeltem. Az pedig csodálatos élmény volt, amikor egészen közelről láthattam a Szentatyát. Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy vetett egy pillantást a pocakomra

– mondta a lapnak az énekesnő, aki az orvosa tanácsára úgy döntött, bevonul a kórházba, ugyanis mint kiderült, másfél héttel túlhordta a babáját.

Több olyan kismamával is beszéltem, akik hasonló cipőben járnak, vagyis a gyermekük nem született meg a kiírt napon. Ők már jóval kevesebb nap után bekerültek a kórházba, de ez én eredményeim jók voltak, így csak kedden, tizenkét nappal a kiírt után fekszem be. Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy meddig várunk még arra, hogy Améliát természetes úton szülhessem meg, de gondolom erre a kérdésre hamar választ adnak majd az orvosok. Mindenesetre, már az egész család nagyon várja őt

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik