Élet-Stílus

Több száz kilométert biciklizik a 84 éves nagymama, hogy három elhunyt gyermekére emlékezzen

Mavis Paterson négy év alatt veszítette el gyermekeit, édesanyja és húga pedig rákban hunyt el. A kerékpáros túrával a daganatos betegeknek is pénzt gyűjt.

Több mint 1600 kilométeres kerékpárútra indul egy 84 éves nő Skóciában – írja a BBC.

Mavis Paterson a 85. születésnapján száll biciklire, többi között azért, hogy így birkózzon meg a fájdalmával. A nő négy éven belül veszítette el három gyermekét, az egyik fia, Sandy 2012-ben szívrohamban halt meg, lánya, Katie 2013-ban vesztette életét egy vírusos tüdőgyulladást követően, másik fia, Bob pedig 2016-ban halt meg egy balesetben. Mindhárom gyermeke a 40-es éveiben járt.

Paterson az ő emlékük előtt tisztelegve indul a kerékpáros túrára.

„Amikor kerékpározom, nem gondolok rájuk annyit, ami nagy segítség számomra, mert a gyász elviselhetetlen.

– mondta a nő, aki úgy tekint az útra, mint egy terápiára, ami segít elvonni a figyelmét a tragédiákról.

Paterson pénzt is akar gyűjteni a rákbetegeket segítő Macmillan Cancer Supportnak. A szervezet támogatása azért is fontos számára, mert az édesanyja és húga is daganatos betegségben hunyt el.

A nő közel 20 éve gyűjt adományokatjótékonysági szervezetnek, kerékpárral végigjárta már Kanadát, de volt, hogy 24 órán keresztül biciklizett, és megmászta a Kilimandzsárót is.

2019-ben ő lett a legidősebb nő, aki Land’s Endtől John O’Groatsig kerékpározott. A mintegy 1540 kilométeres táv teljesítése után 75 000 fontot (kb. 32,4 millió forint) gyűjtött össze a Macmillan Cancer Supportnak, amivel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is.

Paterson szombaton indult a kerékpáros túrára egy barátjával. A tervek szerint május 28-ig naponta 50-80 kilométert fog megtenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik