Élet-Stílus

Baukó Éva úgy érzi, eddig megélhetési celeb volt, de már civil munkát végez

RTL2
RTL2
Az pedig nem érdekli, mit kommentelgetnek róla idegenek.

Civil karrierbe vágott Baukó Éva: az egykori villalakó a Bors szerint a minap arról mesélt, ingatlanosként dolgozik már egy ideje.

Nagyjából másfél éve kerestem saját lakást és közben megtetszett a folyamat, vagyis érdekelni kezdett ez a terület.

Úgy fogalmaz, fiatal csapatban dolgozik, és hasznát tudja venni kommunikációs képességeinek, amit a tévés szereplések által fejlesztett.

Sokat köszönhetek azoknak a műsoroknak, amikben szerepeltem az elmúlt tizenhárom évben. Felsorolni is nehéz, mennyi lehetőséget kaptam. De akkor is csak egy megélhetési celeb voltam, vagyis úgy jöttek a bevételeim, ahogy a kutya kapja a vacsoráját. Vagy igen, vagy nem. Ez az, amire ráuntam és ez az, ami miatt váltottam.

Baukó kiemelte, nem érdekli az arctalan kommentelők véleménye: „Már a szemem sem rebben, ha valaki ordenáré stílusban próbál oltogatni. Sőt, ha kedvem van, még válaszolok is ezeknek a szerencsétleneknek. Én tudom, hogy ki vagyok és azt is, hogy merre tart az életem, és ez épp elég. Ismert ember vagyok és még biztosan fel-feltűnök majd a képernyőn, ha olyan ajánlatot kapok, ami szórakoztat, vagy tetszik.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik