Élet-Stílus

Teljes ruhatárát magára kapta, hogy ne kelljen a reptéren extradíjat fizetnie

Túlsúlyos poggyásza miatt két és fél kiló ruhát vett magára a reptéren egy fiatal nő. Bár a trükk bejött, azt mondja, nem csinálná meg mégegyszer.

A jegyeiket olcsón adják a fapados légitársaságok, a súlyos bőröndökért azonban hajlamosak súlyos összegeket leakasztani az utasaikról, ezért nem árt pontosan tisztában lenni a szabályokkal.

Egy fiatal fülöp-szigeteki nő nem tanulmányozta át elég alaposan a feltételeket, így csak becsekkoláskor jött rá, hogy túlsúlyosnak számít a kézipoggyásza. Nem akart extradíjat fizetni, így radikális megoldáshoz folyamodott – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Gel Rodriguez azt mondja, csak a repülőtéren jött rá, hogy a kézipoggyásznak is van egy 7 kilós súlyhatára, az ő kis bőröndje alatt azonban 9 kilót mutatott a mérleg. Rögtön az jutott eszébe, hogy két kilót csak nem lehet olyan nehéz lefaragni.

A fiatal nő magára vett három nadrágot, pár rövidnadrágot, öt felsőt és három dzsekit húzott magára, majd gond nélkül becsekkolt az akkor már csak 6,5 kilós bőrönddel. Rodriguez lefotóztatta magát a rengeteg ruhában, majd feltöltötte a képet a Facebookra, ahol több tízezer reakciót kapott.

Az eset még 2019-ben történt, de fotó a napokban újra terjedni kezdett. Rodriguez azt mondja, egyszer jó poén volt, de nem játszaná el még egyszer ezt a trükköt, és másoknak sem ajánlaná kipróbálásra, ugyanis rettenetesen melege volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik