Élet-Stílus

Mardoll először mutatta meg új párját

A nyelvi nehézségeik miatt kevesebb közöttük a konfliktus, a rappernő úgy fogalmaz, át kell gondolnia, hogy az adott dolgot megéri-e egyáltalán magyarra fordítania.

Mardoll a múlt héten árulta el, hogy komoly kapcsolata van, és november óta együtt is él a kedvesével. A rappernő ma a Reggeliben mutatta be szintén zenész kedvesét, Kerekes Rajmundot, akivel mint kiderült, nem indult túl fényesen az ismeretségük. Az X-Faktor válogatóján találkoztak, az énekes pedig azt hitte, az amerikai születésű Mardoll csak tetteti, hogy nem tud magyarul, amivel hamar ki is vívta a rappernő ellenszenvét.

Az esetet követően hónapokig nem beszéltek, végül az Instagramon bukkantak ismét egymásra, amiből végül szerelem és összeköltözés lett. Mint mondták, üzenetben angolul kommunikálnak, élőben viszont a magyar nyelvet használják. Úgy vélik, a nyelvbéli különbségek néha kifejezetten jól jönnek, vannak ugyanis vitahelyzetetek, amelyek épp emiatt nem bontakoznak ki közöttük.

Szerintem segít a magyaromon, javít rajta, de azért a semmiből nem tudok veszekedni. Át kell gondolnom, hogy ez most tényleg fontos?

– magyarázta Mardoll.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik