Élet-Stílus

Hévíz és környéke látnivalói: Egregy és Véderdő

Fotó / Hotel Európa Fit****superior
Fotó / Hotel Európa Fit****superior

Már a római korban is éltek itt emberek, feltárások azt mutatják, hogy Hévíz egregyi városrészén egy római település állt már az 1. században egészen az 5. századig. A tóból előkerültek érmék, agyagedények és még egy Jupiter oltárkő is. Sőt, a kőkorszak végéről is találtak leleteket, vagyis ekkor is élhettek már a környéken.

A magyarok honfoglalása után az első írásos emlék 1221-es, ami megnevezi Egregyet, vélhetően a mocsaras területeket kedvelő égererdőkből származhat a neve. 1341-ben aztán egy másik dokumentum említi Egregy román kori templomát, amiről nem csak írásos emlékeink vannak, hiszen a mai napig áll a különleges tornyú épület.

Noha az első fürdőépület még 1765-ben épült meg, a tó modern története a 20. század elején kezdődött, nagyjából ekkoriak a város legkorábbi hotelei, szanatóriuma, egészségügyi épületei, köszönhetően Reischl Vencelnek, aki 35 évre bérbe vette a Festetics családtól a tó területét, hogy egy nemzetközi hírű fürdőt hozzon létre.

Azóta a 12 ezer vendégággyal rendelkező Hévíz (ami hivatalosan a második világháború után, 1946-ban jött létre Egregy, Hévízszentandrás és Hévízfürdő egyesítésével) kifejezetten a tóról szól – előtte inkább a bőr feldolgozásáról volt híres a környék, a tó vízében puhították, páholták a bőrt, innen a környező települések neve: Alsópáhok, Hosszúpáh, Szentandráspáh.

Nem véletlenül forog itt minden a víz körül:

a több mint 46 ezer négyzetméteres vízfelület vízivilágával kiegészülve egészen egyedi, rajta az őshonos fehér tündérrózsával, az indiai kék és lila tündérrózsával, a récékkel és kisvöcsökökkel. Na meg a tó felett elterülő párasapkával, amit főleg télen lehet megfigyelni.

Fotó / Hotel Európa Fit****superior

A tó a felszínén télen se hidegebb 24 foknál (nyáron átlagosan 36 fokos), így az év minden napján meg lehet benne mártózni, hőforrása a forrásbarlang 38,5 méter mélyen van, nagyjából a tófürdő alatt helyezkedik el. Egészen elképesztő vízmennyiség kerül innen a tóba: 410 liter másodpercenként, ami azt jelenti, hogy a tó vize úgy három naponta lecserélődik.

Hévíz egyik nagy előnye, hogy szinte egyet lépünk a tótól vagy például a város szívében elhelyezkedő, a város kevés azon szállodáinak egyikétől, ahol részesülhetünk a tradicionális hévízi kúrában, Hotel Európa Fit****superior -tól máris a természetben találjuk magukat (nagy előnye egyébként az is, hogy aki tömegközlekedéssel, busszal érkezi a városba, az is pár perc alatt a szállodában találja magát). A tavat Véderdő veszi körül, amely mintegy 60 hektáron terül el, a pár éve kialakított tanösvényen megfigyelhetjük a környék állat- és növényvilágát, őshonos és telepített fajokat, mint a platánt, az égert, a gyertyánt, a tiszafát vagy a kínai ősfenyőt, valamint a mocsárciprust.

Aki Hévízre megy kikapcsolódni, nem csak a várossal kell beérnie, hiszen a környék is rengeteg lehetőséggel szolgál, ami sok esetben egy bérelt kerékpáron is elérhető. Az egyik legismertebb úti cél Hévízről Keszthely, illetve az ott található Festetics kastély és múzeum, de nincs messze a Kis-Balaton, a Szigligeti vár, a Tapolcai Tavasbarlang, a zalaszántói Béke-sztúpa (vagyis buddhista szentély), Fenékpuszta és az ott található major, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint Gyenesdiás sem. És még sorolhatnánk a végtelenségig, hiszen például Veszprém is csak alig több mint 80 kilométerre fekszik.

Habár mind Hévíz, mind a környék tele van gyerekeknek szánt, élményt nyújtó látnivalókkal is, különlegessége miatt a hévízi Véderdőt keresztülbarangoló MesÉLŐhévízt kiemelnénk.

MesÉLŐhévíz élményséta, amelyen a Hotel Európa Fit****superior vendégei vehetnek részt. A sétát Bajzáth Mária mesepedagógus dolgozta ki, amely keretén belül a résztvevők – a legkisebbektől a legnagyobbakig – másfél óra alatt, a friss levegőn, a szabad ég alatt megismerkedhetnek Hévíz élővilágával és legendáival.

Szponzorált tartalom

Tapasztalja meg a hévízi környezet jótékony hatását, jöjjön el pihenni a Hotel Európa Fit****superior szállodába. Tavasszal okos árakon akár 15% kedvezménnyel foglalhat, számos ajánlatban ingyenes orvosi konzultáción vehet részt, ha pedig már a nyugdíjas éveit élvezi, ajánljuk Senior 60+ ajánlatunkat, amely kezeléseket is tartalmaz. Böngésszen ajánlataink között!

 

FOTÓ / HOTEL EURÓPA FIT****SUPERIOR

A cikk Hotel Európa Fit****superior támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik