Élet-Stílus

Iszonyú számlát csináltak az Airbnb-ben a sértődött vendégek

uschools / Getty Images
uschools / Getty Images
A beköltözés után jött rá egy turistapár, hogy mégsem szeretnék a lefoglalt szállásukat, a tulajdonos azonban akkor már nem akarta visszaadni a pénzüket.

Egy kínai pár huszonöt napra foglalt le egy villát a dél-koreai fővárosban, Szöulban, az Airbnb rendszerén keresztül. Alig költöztek azonban be, máris szóltak a ház tulajdonosának, hogy vissza akarják mondani a foglalásukat, mert a ház mindentől nagyon messze esik – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A kínai pár kérte, hogy a koreai háztulajdonos térítse vissza a pénzüket, ám ő erre nem volt hajlandó. A turisták mégis átköltöztek máshová, ám mielőtt elhagyták a házat, kinyitották az összes vízcsapot és beindítottak mindent, ami árammal vagy gázzal működik, aztán két-három naponta visszajártak ellenőrizni, hogy rendesen pörögnek-e a fogyasztásmérők.

A villa gázfogyasztása annyira megugrott, hogy a szolgáltató felhívta a tulajdonost, mert arra gyanakodtak, hogy valahol szivároghat a vezeték. A kínai pár addigra azonban már hazautazott. A ház tulajdonosa azt mondja, a megszokottnál közel 270 ezer forintnak megfelelő összeggel kell többet fizetnie a közműszolgáltatóknak. A férfi a helyi médiának elmondta, a kínai pár több mint 120 tonna vizet pazarolt el.

A háztulajdonos az Airbnb üzemeltetőjétől kért segítséget, a cég azonban azt válaszolta: neki kell a vendégeivel lerendeznie az ügyet. A párral azonban már semmilyen csatornán sem tudott kapcsolatba lépni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik