Élet-Stílus

Majka mindkét fiának vett lakást, kapnak majd autót is

TV2
TV2
Marián most 12, Olivér hétéves.

Majka és felesége, Majoros Hajni sokat beszélgetnek arról, hogyan lehetnének jó szülei gyerekeiknek, mivel tehetnének a legjobbat Mariánnak és Olivérnek. A műsorvezető nemrég a BIZness című podcastben beszélt arról, hogyan segíti majd fiait az elindulásban. A műsort a Story szemlézte.

Azt gondolom, az én gyerekeimnek nagyon régen elintéztem azt, hogy indulásul már mind a kettőjüknek van egy lakása, kapnak egy autót, és majd beszállok, hogy ha szeretnének társként vállalkozni valamit. De az égegyadta világon nem szeretném azt, hogy felépítek valami birodalmat, és az átszálljon rájuk. Vagy hogy azzal szembesüljek onnan fentről, amikor lenézek – vagy lentről, amikor felnézek –, hogy ők olyanná váljanak, mint a környezetemben egy-két annyira jól élő csemete, akiknek mindenük megvolt. És akiknek gyakorlatilag fogalmuk sincs az értékről, értékrendről

– fogalmazott Majka. Azt mondta, mérhetetlenül büszke a fiaira, mert jól viselkednek, tisztelettudók, és rendkívül érzelmes, jószívű gyerekek.

Arról is beszélt, hogy ma már kétszer meggondolja, milyen munkát és mennyiért vállal el.

Az a baj, hogy az én szakmám, amiből jelenleg élek – és amiből nagyon jól élek –, túlságosan kényelmessé teszi az életet. Az elmúlt húsz évben, amíg eljutottam oda, hogy úgy élek, ahogy élek, azért én rengeteget melóztam. És nem árulok zsákbamacskát, én már nem akarok sokat melózni. Nekem nincs kedvem hétfő reggel felkelni – még ha ez valakinek rosszul is esik –, és nincs kedvem napi tizenkét órát dolgozni. Az életet úgy akarom élni, és idevehetjük a családot, Hajnit, a gyerekeket, a munkát meg a zenét és minden mást, hogy szeretném magam boldoggá tenni. Hithűen vallom azt, hogy ha én boldog vagyok, akkor tudom a környezetemet boldoggá tenni, akkor fogok tudni jó szereplője lenni egy tévéműsornak, és akkor fogok tudni jó dalokat írni. Az, amit én csinálok, kényelmessé teszi az életet, méghozzá attól, hogy hétvégén el tudok menni, és eleget tudok keresni. És az az alapteóriám, hogy az elégnél több nem kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik