Élet-Stílus

Kállay-Saunders András nem tűnt el, csak a Balkánon építette zenei karrierjét

Cseke Csilla / MTI
Cseke Csilla / MTI
Európa szerte vannak slágerei, és hamarosan készít egy közös dalt az ex-barátnőjével, Tolvai Renivel is.

Új dallal jelentkezik Kállay-Saunders András, akit ezért a Mokkába is meghívtak. A beszélgetés azzal indult, hogy Orosz Barbara műsorvezető feltette a kérdést az énekesnek, miért volt „eltűnve” az elmúlt időszakban.

Sokan azt hiszik, hogy el voltam tűnve, pedig az utóbbi két évben pont az ellenkezője történt: a legtöbb helyen vagyok, ahol eddig voltam a karrierem során. Leszerződtem egy görög kiadóval, akik nyomnak mindenfele Európában, van két toplistás slágerem a balkán régióban. Úgyhogy nem tűntem el, csak a Magyarországon kívüli dolgokra koncentráltam

– nyilatkozta Kállay-Saunders.

A Megasztár 5 egykori felfedezettje elmondta, egy korábbi száma világszerte felkapott lett egy alkalmazásnak köszönhetően, ez nyitott ki előtte új ajtókat.

Mindig az volt a célom, hogy az egész világnak énekeljek. Az az álmom, hogy menjek országról országra, színpadról színpadra. (…) Jó irányba megyek, jó csapat van körülöttem, és jó látni, hogy értékelnek külföldön.

Orosz arra is rákérdezett Kállay-Saundersnél, hogy újra együtt vannak-e Tolvai Renivel, akivel 2021 szeptemberében szakítottak több mint 10 év együttlét után.

A magánéletemről soha nem beszéltem. Annyit elmondok, hogy készülünk egy közös zenével a közeljövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik