Élet-Stílus

Annyit ivott a kamasz, hogy intenzív osztályra került: öt embert helyeztek vád alá

kot2626 / Getty Images
kot2626 / Getty Images
Olyan súlyos alkoholmérgezést kapott március végén egy 19 éves amerikai fiú, hogy a kórházban lélegeztetőgépre tették. Az eset után borzalmas részletek kezdtek terjedni az ügyről, de később kiderült, hogy ezek közül szinte semmi sem volt igaz.

A georgiai Trent Lehrkampet március 21-én két barátja szállította be a kórházba, miután a 19 éves fiú olyan nagy mennyiségű alkoholt ivott, hogy elveszítette az eszméletét és nehézkessé vált a légzése.

Lehrkamp egy eldurvult házibuliban volt, melyről fotók és videók kezdtek terjedni a közösségi médiában. Ezek után olyan hírek terjedtek el, melyek szerint a súlyos alkoholmérgezés miatt lélegeztetőgépre tett kamasz autista, akit ivásra kényszerítettek, majd kínozták. A rendőrség szerint azonban ebből semmi sem igaz – írja a New York Post.

Az első hírek arról szóltak, hogy Lehrkamppel hallucinogén gombát etettek, alkoholfogyasztásra kényszerítették, amikor már magatehetetlen volt, egy csövön keresztül még több alkoholt és savat öntöttek le a torkán, levizelték, széklettel kenték össze, lefújták festékszóróval, majd kidobták egy autóból egy kórház előtt.

Később elterjedt egy videó, amin valaki kerti slaggal locsolja Lehrkampet, aki egy műanyag kerti széken ül az udvaron. Lehrkamp apja később azt mondta, a fia jóban volt néhány fiúval, akik rendszeresen zaklatták, de Trent nem akart megválni tőlük, mert nem voltak más barátai.

A rendőrség azonban bejelentette, hogy a korábban elterjedt híreket a nyomozás eredményei és Lehrkamp vallomása is cáfolják. A fiú nem autista és senki sem kényszerítette ivásra, saját elhatározásából döntött magába annyi alkoholt, hogy elveszítette az eszméletét.

Három társa készített ugyan néhány fotót, melyen a magatehetetlen Lehrkamp mellett pózolnak akire játékokat pakoltak, de kínzásról, csövön keresztüli itatásról, savról, levizelésről és egyebekről szó sem volt. A locsolós videóról kiderült, hogy a részeg fiú önként vállalkozott a mosásra, miután ugyancsak saját elhatározásából részt vett egy tojáscsatában.

A barátok nem dobták ki a kórház előtt a fiút, hanem bevitték, segítséget kértek, majd szabály szerint megadták az adataikat a kórház személyzetének. Az igaz, hogy egy nővér megjegyezte, hogy az eszméletlen Lehrkamp vizeletszagú, de ennek az volt az oka, hogy az öntudatlan fiú összevizelte magát.

Lehrkamp azóta lekerült a lélegeztetőgépről, és egy másik államban folytatja a felépülését. A rendőrség vád alá helyezte a házaspárt, akiknek az otthonában a házibulit tartották, valamint a 17 éves Edward Rooker Hobbyt és két kiskorú fiút. A vádakat azonban kihágások és nem bűncselekmények miatt emelték, és a három fiút egészen más ügyek miatt vádolták meg, nem a Lehrkamppel történtek miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik