Élet-Stílus

„Teljes hülyeség, hogy az ember és az állat egyenrangú, ilyen nincs” – Czutor Zoltán is megszólalt a kilőtt farkas ügyében

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Az énekes számára felháborító a témát övező lincshangulat.

A Reggeli keddi adásának főtémája a Magyarországon kilőtt svájci farkas volt, több meghívott vendég is ehhez kapcsolódóan szólalt fel a műsorban. Czutor Zoltán is így tett, a Belmondo énekese azonban a többiektől eltérő álláspontot képviselt.

Nagyon sok ájtatos véleményt hallottunk itt az előbb. Figyelgettem, mit mondtak a vendégek, nyilván megpróbált mindenki nagyon tapintatosan fogalmazni, és valami nagyon szofisztikált dologba csomagolni, hogy ő micsoda életbarát, teljesen mindegy, hogy vadász, állatvédő vagy éppen pszichológus az illető. Ráadásul azt hallom, hogy keverednek fogalmak is, például a trófeavadász és az orvvadász fogalma. Közben hallom, hogy civilben erdészek, vadászok mikről hogyan beszélgetnek egymás közt

– mondta Czuczor, majd kijelentette: ő is „igazi sumák kis genyónak” tartja azt, aki kilőtte a jeladós szürke farkast, és bízik abban, hogy az igazságszolgáltatás úgy bánik majd el vele, ahogy azt megérdemli.

Ennél még jobban remélem azt, hogy nem a népítélet és a lincshangulat fog majd elbánni vele. Nagyon remélem, hogy az egyébként is repedező jogállamon nem akarunk még több rést ütni és sebet ejteni.

– fejtette ki a zenész. Szerinte ennél „sokkal cikibb dolgok” is történnek, például csecsemőgyilkosságok, de ezek nem keltenek ekkora felháborodást a társadalomban.

Mikor szerencsétlen farkast kilőtték, akkor ezrek, tízezrek akarták levágni a vadász kezét, hogy kínhalállal haljon meg, látni akarták a családja pusztulását, meg hogy őt és a gyerekeit is fejbe lőjék. Ilyenkor mindig előkerülnek azok az állatvédő hangok – amik a valóságtól teljesen elrugaszkodva, 21. századi first world problemekhez és ideológiákhoz kapcsolódnak, tehát a természethez, a valósághoz meg az emberi civilizációhoz semmi közük –, hogy az ember meg az állat egyenrangú, egyenjogú. Ezek teljes hülyeségek! Ezt biológusként is mondom, de elég csak józanul végiggondolni, hogy ilyen nincs. Persze, nagyon szeretjük a természetet meg az állatokat, és minden élőlénynek joga van ott és úgy élni, amire a Jóisten megteremtette, de nem tehetünk egyenlőségjelet az ember és az állat közé, mert azzal a civilizációnk alapjait veszélyeztetjük, számoljuk fel és szüntetjük meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik