Élet-Stílus

Nagy Ervin összekeverte ikerlányait a keresztelőjükön

RTL
RTL
Borbély Alexandrával meséltek arról, milyen az életük, mióta megszülettek az ikrek.

Borbély Alexandra és Nagy Ervin eredetileg december elejére várták ikerlányaikat, azonban Elza és Franciska váratlanul már október 12-én megérkeztek. A színész ekkor éppen Prágában forgatott, videóchaten beszélt feleségével, mikor elfolyt a magzatvíz. Rögtön elindult haza, de még csak Pozsonynál járt, mikor a babák világra jöttek.

Emlékszem a kilométerkőre, ahol éppen voltam az autópályán, mikor megszülettek. Végülis én voltam az első, aki megsimogathattam a lányaimat, úgyhogy az jó volt

elevenítette fel Nagy Ervin a csütörtöki Fókuszban, ahol a házaspár a kezdeti időszakról mesélt. Mint elmondták, az első három hónap kifejezetten nehéz volt, de utána minden szuper lett.

Mindenki nagyon megértően szokta megkérdezni, hogy »Na, mi van veletek? Hogy bírjátok?«, és én meg röhögve válaszolok, hogy életemben nem aludtam annyit, mint most. (…) Mi olyan szerencsések vagyunk, de tényleg! Elképesztő, hogy nálunk ők lefekszenek a nagy éjszakai alvásukhoz, egyszer felkelnek enni, de utána fél 10-ig még vissza bubukálnak apuval-anyuval, és reggel vigyorogva kelünk. Úgyhogy tényleg olyan, mint valami rózsaszín álom

– fogalmazott a színész, aki azt is elárulta, keverte már össze a kislányait.

A keresztelőn összetévesztettem őket. Nem égtem be, csak az egész falu előtt…

– kezdte a sztorit, amiből kiderült, felesége javította ki, mikor rossz névvel illette az egyik babát.

Cumival a szájban nem tudom megmondani, cumi nélkül már meg tudom mondani mindig

– tette hozzá.

 

Nagy Ervin húsvétkor olyan fotót posztolt közösségi oldalán, melyen mindhárom gyermeke szerepel.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik