Élet-Stílus

Táskájával együtt kiskutyáját is kidobta az autójából a rendőrök elől menekülő nő

Egy gyilkossági kísérlet és autórablás miatt körözött gyanúsítottat üldözött április 7-én a rendőrség Los Angelesben. Az autós üldözés egy pontján a gyanúsított járművéből kirepült egy női táska, benne egy kölyökkutyával.

Csodával határos módon egyetlen szőrszála sem görbült meg annak a kölyökkutyának, akit egy autós üldözés során, egy autóból dobtak ki egy női táskában – írja a Fox11.

A Los Angeles-i rendőrség két órán át, több városon keresztül üldözött egy autót április 7-én, koradélután. Az üldözött autóban hárman ültek: a 27 éves Gustavo Alvarez, akit autórablás és emberölés kísérletének gyanúja miatt köröztek egy március 26-án elkövetett bűncselekmény kapcsán. A szintén 27 éves Lynette Moreno, akit azzal vádolnak, hogy a meneküléshez szükséges autót biztosított Alvareznek. Valamint a 25 éves Michelle Zamudio, akit a menekülés során használt autó vezetésével vádolnak.

A rendőrség végül mindhárom gyanúsítottat elfogta és őrizetbe vette. A kiskutyát, akiről egyelőre nem tudják, hogy kihez tartozik, egy állatmenhelyre szállították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik