Élet-Stílus

Milliós fizetését hagyta ott, hogy ne kelljen irodában dolgoznia

Az arizonai nő hiányolta korábbi hibrid munkarendjét.

Egy arizonai nő azért hagyta ott évi 100 ezer dolláros (közel 35 millió forint) fizetését, mert korábbi hibrid munkarendjétől eltérően arra kérték, hogy ezentúl heti öt napot dolgozzon bentről, az irodából.

A személyazonosságát nem felfedő, ám az Insider nevű lap által megerősített forrás szerint több mint egy éven át heti három nap otthonról dolgozott adminisztrátorként, míg a maradék két napon bement a munkahelyére, ami egyensúlyt teremtett számára munkája és magánélete közt.

Nem kell irodában lennem ahhoz, hogy elvégezzem a munkámat.

– árulta el a Feliciaként említett nő.

Hozzátette, inkább keres egy olyan állást, ahol kevesebbet fizetnek, de nem szeretne minden nap bent ülni a munkahelyén, mikor szerinte otthonról hatékonyabban dolgozik.

Az 53 éves nő szerint vállalatánál a vezetők úgy gondolkodnak a hibrid munkarendben dolgozó alkalmazottjaikról, hogy azok csak heti két napot dolgoznak, míg a többi szabadnap.

És ez nem igaz. A legtöbb munkát éppen akkor végeztük el, amikor otthonról dolgoztuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik