Élet-Stílus

Először szólaltak meg Madeleine McCann szülei, mióta egy lengyel nő előállt azzal, hogy ő a 2007-ben eltűnt brit kislány

Jeff J Mitchell / Getty Images
Jeff J Mitchell / Getty Images

Az év elején némileg a semmiből bukkant fel egy lengyel nő, Julia Faustyna, aki kiállt a nyilvánosság elé azt állítva, hogy ő Madeleine McCann, az időközben felnőtt brit kislány, akinek még 2007-ben veszett nyoma egy portugáliai családi nyaraláson. Faustyna – aki Julia Wendell és Julia Wandelt néven is szerepelt már a sajtóban – saját elmondása szerint kétségbeesésében, utolsó elkeseredésében állt ki a világ elé, mert nem biztos a személyazonosságában. Állítását arra alapozza, hogy nagyon hasonlít Madeleine-re, akivel hasonló korúak is lehetnek, bár azóta készült egy DNS-teszt, ami kimutatta, hogy a nő száz százalékban lengyel származású, enyhe litván és orosz beütéssel, német vagy brit származásnak nem találták nála nyomát – ami jelentősen gyengíti a pozícióját.

Bár a nő már több hónapja előállt azzal, hogy ő Madeleine McCann, az eltűnt lány szülei, Kate és Gerry McCann mindeddig nem kommentálták az új fejleményeket. Most azonban megtörték a csendet, miután a Madeleine megtalálására életre hívott Facebook-oldal követői egyre-másra kérték őket, hogy szólaljanak meg. Amint azt a Ladbible kiszúrta, egyiküknek válaszoltak komment formájában:

Jelenleg nincs bejelenteni valónk. Amint lesz, azt a rendőrség fogja megtenni.

Mint arról egy korábbi cikkünkben írtunk, Faustyna az első feltűnésekor azt mondta, hogy korábban nem hallott Madeleine McCann esetéről, a nagyanyjától szerzett minderről tudomást nemrég, de azt nem árulta el, pontosan hogyan. Fontos azonban leszögezni, hogy a nő állításait független forrásból sem lehet ellenőrizni, tehát érdemes minden szavát fenntartásokkal kezelni.

Kapcsolódó
Julia Faustyna lehet Madeleine McCann?
Előállt a semmiből egy lengyel nő, aki azt állítja magáról: ő a 2007-ben eltűnt brit kislány. Tényleg sok a hasonlóság köztük a fotók alapján, de semmire nincs bizonyítéka, ráadásul az életkoruk sem egyezik. Médiahekk vagy az ügy megoldása?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik