Élet-Stílus

Sári Évi és párja szakítottak, mert a férfi gyereket akart, a színésznő viszont már nem

TV2
TV2
46 évesen már nem tervez édesanya lenni.

Sári Évi a Story-nak adott interjút, melyben elmondta, jól indult az éve, a Maldív-szigeteken nyaralt a barátnőivel. Saját bevallása szerint 2023-ra már csak egy kívánsága van:

Hogy így vagy úgy, de rendeződjön az a se vele, se nélküle kapcsolat, amelyben egy jó ideje vergődöm valakivel. Bevallom, az elengedés sohasem volt erősségem, és most is nehezen megy

– osztotta meg az olvasókkal.

A színésznő elárulta, egy fiatalabb férfival volt kapcsolata, akivel bár nagyon szeretik egymást, a gyerekkérdés miatt szakítottak. Sári ugyanis már nem tervez anyává válni, az exe viszont szeretne gyereket.

Belegondoltam, hogy ha 46 évesen szülnék, mire a gyermekem betöltené a húszat, 66 éves lennék már. Édesanyám 67 volt, amikor elvesztettem. Be kellett látnom, hogy ez nekem már nem fér bele.

Sári Évi hozzátette, ha úgy adódott volna, hogy megadatik neki az anyaság, mindent alárendelt volna a szülői teendőinek, és a gyereke lett volna az első. Ami pedig a párkapcsolatokat illeti, mint mondja, egyáltalán nem társfüggő, és sosem feszült rá arra, van-e éppen kedvese.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik