Élet-Stílus

Trap kapitány Valkusz Milán gesztusáról: Meglepett, hogy odajött, már mondogatta, hogy nem érzi komfortosan magát

TV2
TV2
Valkusz fel akarta adni a Sztárban Sztárt, hogy helyet cseréljenek.

Molnár Tibi, azaz Trap kapitány esett ki a Sztárban Sztár legutóbbi adásában. Valkusz Milán az eredményhirdetés után megkérdezte Till Attila műsorvezetőt, feladhatja-e a versenyt, hogy Trap kapitány folytassa, erre azonban nem kapott lehetőséget. Tilla azzal magyarázta a dolgot, hogy a nézők döntését nem írják felül. „Ha váltanánk, akkor az olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy nem számít a nézői szavazat. De számít! A nézők most így döntöttek” – mondta.

Valkusz a műsor után elárulta, úgy érzi, már mindenki jobb nála a mezőnyben, ezért akarta feladni. „Semmilyen tettemet nem bántam meg a színpadon, amit csináltam, az magától adódott” – mondta el 24 óráig elérhető Instagram-történetében, és megköszönte a szavazatokat, amiket rajongóitól kapott.

Trap kapitány a Mokkában beszélt arról, mit gondol a történtekről.

Meglepődtem, mindenképp én szerettem volna elvinni a prímet a jokeres kilépőmmel. Azért ő is meglepett ezzel, hogy odajött. Már mondogatta nekem, hogy nem érzi komfortosan magát. Nem szeretném kiadni, miket mondott. Nagyon rendes volt tőle, hogy azt mondta, szerinte nekem kéne tovább menni, de hát nyilván ez egy szórakoztató műsor és a közönség dönt. Nem feltétlen az, akire a legtöbben, hanem az, akire a legtöbbet szavaznak. Ez így a jó, ettől izgalmas, más különben egy próbateremben is muzsikálhatnánk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik