Élet-Stílus

VV Kriszti a negatív kommentekről: A gonoszkodó prolikat nem bírom

RTL II
RTL II
Megviselik az ilyen jellegű hozzászólások.

Karnics Krisztina, azaz VV Kriszti több mint két hete nyerte meg a ValóVilág 11. évadát, a napokban pedig a Blikknek adott interjút. Az egykori villalakó elmondta, a beszélgetés felvételekor még nem pakolta ki a bőröndjéből azokat a holmikat, amiket a verseny alatt hordott, és nagyon meg is unta őket, ezért szeretné majd felújítani a ruhatárát.

Mint kiderült, nagyon boldog, hogy nyertesként távozhatott a realityből, a negatív kommentek viszont megviselik.

Van, hogy random eszembe jutnak, és így elgondolkozom, hogy biztos nekem kellett volna nyernem? Hogy nem lett volna jobb, ha nem én nyerem, és akkor nem lesz az emberekben ez az elégedetlenség? Kételkedem sokszor magamban, tudod, hogy nem én akartam, ne engem szidjatok, mert én nyertem, nem tudok ezzel mit csinálni. Meg nyilván a gonoszkodó prolikat nem bírom, akik úgy bántanak, hogy szutyok, meg satöbbi. Azokat abszolút nem

– magyarázta.

Elárulta, jelenleg ismerkedik valakivel, de mivel még nagyon friss a dolog, bővebben nem szeretne beszélni a témáról. Ami a versenyhez kötődő célját illeti, elérte, hogy a szülei büszkék legyenek rá, bár az édesapja örülne, ha diplomát is szerezne. VV Kriszti utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: ami késik, nem múlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik