Élet-Stílus

226 millió forintnyi összeget szerzett azzal a tolvaj, hogy visszavitte a boltokba az ellopott ruhákat

CPS - Koronaügyészség
CPS - Koronaügyészség
A jelentős mértékű lopás után jelentős mértékű börtön várhatja.

Narinder Kaur szinte sportot űzött abból, hogy bevásárlóutcák boltjaiból lopott, majd a termékeket visszavitte, ezzel pedig készpénzhez jutott – írja a LadBible.

A brit ügyészség szerint az 53 éves nő „teljes állásban” csinálta ezt, négy év alatt több mint 1000 hamis visszatérítést követelt az ország különböző boltjaitól. Összesen 500 ezer fontot, vagyis 226 millió forintot szedhetett össze ezzel a módszerrel.

A hatóságok számos olyan biztonsági kamerás felvételt gyűjtöttek be, amin az látható, ahogy Kaur bemegy az üzletbe, leveszi a termékeket a polcokról, majd a kasszához megy velük, mintha korábban vásárolta volna őket.

Két házkutatás alatt 150 ezer font készpénzt találtak az otthonában, részben elrejtve, valamint 49 tele szatyor lopott holmit is.

A per november 8-i kezdetén Gareth Weetman ügyész azt mondta, hogy „intelligens, de egyben rendkívül tisztességtelen és manipulatív egyén”, aki megtévesztette az üzleteket, a bankokat, az ügyvédeket és még a bíróságokat is.

A módszere az volt, hogy

rájött, több nagy kereskedőnél is, ha bevisz egy árut, amit árusítanak a boltban, azt állítva, hogy korábban vetted, de nincs nálad a nyugta, és azt mondod, hogy csak ki akarod cserélni, nagy valószínűséggel sikerül is

– mondta el a BBC beszámolója szerint Weetman, de több más bűntényt is elkövetett Kaur, átvert cégeket, magánembereket éppúgy, mint bankokat.

Még akkor is lopott a fent ismertetett technikával, miután első alkalommal letartóztatták, majd hazugságai révén, óvadék ellenében szabadon engedték.

A hónap elején ítélték el, összesen 25 különböző vádpontban, például csalás, pénzmosás, bűncselekményből származó bevétel birtoklás és a hatóságok félrevezetése miatt. „Jelentős” idejű börtönbüntetést kaphat, hogy pontosan mennyit, arra majd egy újabb tárgyalási napon derül fény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik