Élet-Stílus

„Kik ellen harcoltunk? Nem tudom!” – március 15-éről kérdeztek magyar celebeket

Elhalványulni látszanak az általános iskolás emlékek.

A Fókusz egyik tegnap esti riportjában magyar celebeket kérdezett arról az RTL stábja, mit tudnak az ország egyik legjelentősebb nemzeti ünnepéről, március 15-éről. A kérdésekre VV Reni, Szegedi Fecsó és Mardoll igyekeztek felelni – utóbbi úgy, hogy nem is tanult magyar történelmet.

Szegedi 25 éve még részt vett egy történelmi versenyen, ahol pont az 1948-49-es szabadságharc volt a téma, és bár akkor dobogós helyezést értek el a csapatával, ma már ahogy fogalmazott, „lövése sincs” a dologról.

Mardoll az Egyesült Államokban járt iskolába, így neki kimaradt a szóban forgó tananyag. A Nemzeti Dalból a többiekhez hasonlóan nem tudott idézni, ahogyan azt sem tudta, ki volt Petrovics Sándor – a tippjei között szerepelt a professzor, illetve az egyetemista, mint lehetőség. Azt viszont tudta, hogy március 15-én elhangzott a 12 pont, illetve azt is, hogy a Habsburg-birodalom ellen kelt fel a nép.

VV Reni ez utóbbival már kevésbé volt tisztában.

Kik ellen harcoltunk? Nem tudom!

– felelte az egykori villalakó, aki bár kokárdával érkezett az RTL stúdiójába, Petőfi Sándor portréját nem sikerült felismernie, illetve az sem jutott eszébe, kit szabadított ki a börtönből a tömeg: Táncsics Mihály helyett Petőfi Sándorra tippelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik