Élet-Stílus

Komplex folyamat zajlik az orrunkban

Getty Images
Getty Images
Talán fel sem ismerjük, hogy az egészségünk és a közérzetünk szempontjából mennyire elengedhetetlen az ép orrnyálkahártya. Ez a vékony, finom réteg nemcsak a kórokozókkal szemben véd, hanem a szaglást is támogatja.

Az egészséges ember számára a lélegzés teljesen természetes, szinte észre sem vesszük, ahogy a levegő ki- és beáramlik az orrunkon át. Bele sem gondolunk, hogy milyen komplex folyamat játszódik le ilyenkor: nem egyszerű légáramlásról van szó, hanem védekezés és érzékelés is zajlik a háttérben.

Az orrunk rendkívül összetett szerv, amely nemcsak a légzést, hanem a szaglást, illetve első védvonalként a kórokozókkal szembeni védelmet is segíti. Az orrnyálkahártyának mind a két funkcióban kiemelt szerep jut – írja a Virtual Medical Centre.

Nyálkahártya testünk több részében is előfordul, a védőréteg általában az üreges szerveket béleli. Felépítését tekintve több szempontból hasonlít a bőrre, de csúszós nedv, nyálka fedi, amely az irritáló testnedvek és részecskék, például az allergének, valamint a kórokozók mechanikai kiürítését és csapdába ejtését segíti. Az emberi szervezethez nagyjából 200-szor több nyálkahártya tartozik, mint bőr, ezzel ez a testünk legnagyobb védőrétege.

Az orrnyálkahártya feladata különösen fontos. A hártya az egész orrüreg belsejét befedi, és mivel itt a légzés során a levegővel együtt rengeteg potenciális fenyegetés áramlik át, nagy szükség van erre a szűrőrendszerre. A réteg egyrészt a nyálka révén ki tudja vezetni a káros anyagokat, másrészt csapdába is ejtheti a baktériumokat és a vírusokat, amelyeket így megtámadhat az immunrendszer, akár a nyálkában lévő immunsejtekkel.

Az orrnyálkahártya azonban egyéb funkciókat is ellát: az anyagok oldásával például segíti az alatta megbúvó szaglóreceptorok működését, így annak épsége a szagérzékelésünk számára is elengedhetetlen. A rétegben lévő erek emellett a beszívott levegő melegítését szolgálják, az itt található idegek pedig többek között az irritációt detektálhatják.

A fentiekből sejthető, hogy az ép orrnyálkahártya egészségi és közérzeti szempontból egyaránt nélkülözhetetlen. Ha valamilyen behatás, például krónikus fertőzés miatt megsérül, az akár testünk védekezését is veszélybe sodorhatja, és olyan hétköznapi tevékenységeket keseríthet meg, mint amilyen a friss étel illatának megtapasztalása. Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy megóvjuk az orrnyálkahártyánkat.

Hirdetés

A Reventil orrspray-vel újra fellélegezhet!

 

Kora tavasszal a megfázás, azaz a nátha még gyakran nehezíti meg a mindennapokat, de már a pollenallergia miatt is tüsszöghetünk. A kellemetlen tünetek enyhítésében segítségünkre lehet a vény nélkül kapható Reventil orrspray. A 4 az 1-ben hatású Reventil orrspray jelentősen mérsékli az orrdugulást, az orrfolyást, az arc- és fejfájást, a szaglás és ízérzékelés zavarát.

Egyedülálló összetevője egy gyulladáscsökkentő hatású molekula, az ectoin, amely enyhíti az orrnyálkahártya szárazságát, elősegíti annak regenerációját. A Reventil orrspray tartósítószer-mentes és gyermekek számára is alkalmazható.

Vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik