Élet-Stílus

Kóbor János 16 éves lánya főszerepet kapott az Omega musicalben

Gyerekkori álma vált valóra.

Szabó Máté és Kóbor Léna ma a Reggeli vendégei voltak, ahol elmondták, utóbbi főszerepet kapott az Omega musicaljében, a Gyöngyhajú lány balladájában.

Kóbor János 16 éves lánya elmesélte, hogy minden egy telefonhívással kezdődött, amikor is megkérdezték az édesanyját és őt, lenne-e kedvük megnézni a musicalt Kassán. Kóbor Lénával már a darab kezdete előtt közölték, úgy nézze az előadást, hogy utána meg tudja mondani, el tudná-e játszani a főszereplő Krisztát.

A darab nagyon tetszett nekik, és mivel a lány már gyerekkora óta szerette volna kipróbálni a színészkedést, igent mondott a lehetőségre. Két meghallgatáson is részt vett, végül pedig megkapta a szerepet, amivel június elején debütál majd. Most először fog színpadra állni.

Remélem, hogy édesapám nagyon büszke lesz rám, amikor az első előadás lesz. (…) Nem akarom, hogy összehasonlítsanak vele, hogy jaj, ő máshogy adta elő, sokkal rockosabban. De hát a musicalben egy 18 éves lánynak a szerepében kell előadni, úgyhogy nem lesz egyszerű dolgom

– mondta Kóbor Léna, aki szerint lelkileg is nehéz lesz előadnia az Omega dalait, amelyek már a musical hallgatása közben is meghatották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik