Élet-Stílus

Van egy börtön Angliában, ahonnan már 18 fegyőrt elküldtek, mert viszonyuk volt a fogvatartottakkal

Dan Kitwood / Getty Images
Dan Kitwood / Getty Images

Ha valakit Nagy-Britanniában börtönbüntetésre ítélnek, elég valószínű, hogy az alany HMP Berwynbe akar majd kerülni. A büntetésvégrehajtás unortodox módját alkalmazzák a 250 millió fontos egységben, ami gyakorlatilag jobban hasonlít egy profi sportolók számára fenntartott edzőtáborra, mint fegyintézetre, ahogy az a Daily Mail összefoglalójából ki is derül.

A nagymintás statisztika alapján Nagy-Britanniában a bűnelkövetők csaknem fele a szabadulása után egy évvel újra vét a törvény ellen és visszakerül a börtönbe. Russell Trent, az intézmény alapítója ebből azt a következtetést vonta le, hogy a rabok a büntetésük letöltése után képtelenek visszailleszkedni a társadalomba, mert a börtönélet homlokegyenest más, mint amit kint újra megtapasztalnak. Ezért döntött úgy, hogy a hagyományostól eltérő börtönt kell létrehozni, ahol a rabok bár be vannak zárva, mégis nagy fokú szabadságot élvezhetnek.

A Berwynben ülő összesen 2106 C kategóriás rab (ők jellemzően erőszak, erőszakkal való fenyegetés, gyújtogatás, szexuális bűncselekmény, kábítószer-kereskedelem vagy -import miatt töltik 12 hónapos vagy annál hosszabb büntetésüket) rendelkezésére áll egy teljeskörűen felszerelt fitneszterem, sportcsarnok, több funkciós játékterem, valamint egy ipari telep, benne összesen 12 műhellyel. Fontos különbség, hogy cellák sincsenek, a rabok saját fürdővel és vécével felszerelt szobákban laknak, és egy 2019-es információ szerint arra is lehetőségük van, hogy kulccsal zárják a szobájuk ajtaját, hogy hódolhassanak a magánszférájuknak. Ez utóbbiból kisebb botrány is lett, amikor kitudódott, így az intézmény vezetésének pontosítania is kellett: ha kiérdemlik, a rabok valóban kaphatnak kulcsot a szobájukhoz, de azzal csak a többi rabot tuddják kizárni, az őröket nem.

Fotó: Dan Kitwood/Getty Images)

 

 

 

Fotó: Dan Kitwood/Getty Images

Ezen felül minden fogvatartottnak biztosítanak laptopot és telefont is, utóbbin gyakorlatilag bármikor kitelefonálhatnak a családtagjaiknak, bejövő hívásokat ugyanakkor nem tudnak fogadni. A laptopokat az elítéltek használhatják tanulásra, a kantinból való rendelésre, de szórakozásra is – mindezt úgy, hogy a személyzet közben figyelemmel kíséri, hogy milyen tartalmakat nyitnak meg, milyen oldalakat keresnek fel az interneten.

Fotó: Dan Kitwood/Getty Images

Hogy a hely mennyire más, mint a hagyományos börtönök, azt az is jól jelzi, hogy sokkal gyakoribbak a romantikus kapcsolatok az őrök és a rabok között. Egy közérdekű adatigyénylés során ugyanis kiderült, hogy az intézmény fennállása során már másfél tucat őrt kellett elbocsátani az állományból azért, mert azok összejöttek az elítéltekkel. A rajtakapott őrök közül többeket bíróság elé is állítottak. A Daily Mail külön kiemeli

  • a 27 éves Jennifer Gavant, akit nyolc hónapra ítéltek, mert intim fotókat küldött Snapchaten egy 25 éves elítéltnek, akivel többször látták csókolózni;
  • a 26 éves Emily Watsont, mert a börtönben szexelt az egyik fogollyal, amiért egy év börtönre ítélték;
  • valamint a 27 éves Ayshea Gunnt, aki egy veszélyes fogvatartottal, a rablási összeesküvés miatt 12 évre ítélt Khuram Razaqkal került intim viszonyba. Később őt is egy év börténre ítélték.

A rehabilitációs intézetként működő börtön persze megosztja a brit lakosságot, köztük a politikusokat is. Philip Hollobone konzervatív parlamenti képviselő például úgy vélekedik, hogy a közvélemény számára rémisztő lehet, ha a börtönöket megdicsőült nyaralótáborokká alakítják át. Az intézmény mostani igazgatója, Nick Leader ugyanakkor igyekezett árnyalni a képet egy nemrég készült interjúban. Itt azt mondta, a fogvatartottak hetven százaléka nem egyszemélyes „cellában” lakik, hanem megosztja azt valakivel, ráadásul a fogvatartottak jellemzően nagyon kicsi helyen élnek.

Álljon elő, aki úgy gondolja, hogy luxusak számít 12 órát egy cellában tölteni, ahol el kell viselni, hogy valaki más tőlünk néhány méterre használja a közös zuhanyzót és a vécét

– világította meg a saját álláspontját az igazgató. Bizonyára lesznek, akik előállnak majd ezt hallva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik