Élet-Stílus

Galambos Lajos a betegsége börtönben történő kezeléséről: Erre garanciát kell, hogy kérjek, ellenkező esetben emberkísérletnek tekintem

TV2
TV2
Az ügyvédjével fellebbeznek a halasztási kérelmének elutasítása ellen.

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a bíróság elutasította Galambos Lajos halasztási kérelmét. Fellebbezésre ugyan van lehetősége, de az a börtönbüntetés megkezdésére halasztó hatállyal nem bír, mindenképp be kell vonulnia.

A zenész a történtek után Hajdú Péternek adott interjút a Frizbi legutóbbi adásában, oldalán az ügyvédjével. Amikor a műsorvezető azt kérdezte tőle az adás felvétele közben, hogy jelenleg is életveszélyben van-e, a következőt felelte:

Ha úgy tekintjük, igen. Csak ez esetben egy mentőautóval, illetve a rendelkezésre álló lehetséges eszközökkel, ezt tudjuk kezelni. De ezt zárt intézetben nem biztos, hogy tudják kezelni. Erre garanciát kell, hogy kérjek, és garanciát kell, hogy kérjen a családom, az ügyvédem, mert ellenkező esetben ezt én magam emberkísérletnek tekintem

– magyarázta Galambos, aki szerint nem biztos, hogy a börtönben is segíteni tudnának rajta egy esetleges rohamot követően.

Hangsúlyozta: nem a bevonulást akarja megúszni, csupán azért várna egy évet, mert addigra lehet, hogy stabilizálni tudnák az állapotát. Állítja továbbá, hogy a hálószobája jelenleg egy kórteremhez hasonlít, ami a kezeléséhez szükséges eszközökkel van tele.

A zenész azt is megerősítette Hajdú Péternek, hogy minden ingatlanát el kívánja adni. Mint mondta, az eredeti terv az volt, hogy a birtokára vonul majd vissza, ha megszületnek az unokái, az említett otthon viszont már nem hoz számára örömöt, ezért a családjával egyeztetve úgy döntött, tovább ad rajta, ahogyan más ingóságain is.

Nincs szükségem tovább ezekre a javakra. Belefáradtam. Szeretnék még egy picit itt maradni

– mondta a könnyeivel küszködve.

Galambos Lajos fellebbez a halasztás elutasítása ellen, bízik továbbá a perújításban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik