Élet-Stílus

VV Dani a ValóVilág fináléjáról: Melinának szurkoltam

Még vár rájuk egy beszélgetés, ami után kiderül, kibékülnek-e.

Tegnap ért véget a ValóVilág 11. évada: VV Melina és VV Kriszti maradtak a fináléra, végül utóbbi nyerte meg a 36 millió forintot.

A döntőt az évad korábban kiesett versenyzői is a stúdióból nézték, köztük ült VV Dani is, aki a műsorvezetők érdeklődésére elárulta, hogy a történtek ellenére VV Melinának szurkolt.

Igazából ez várható volt, hogy kettejük között fog eldőlni ez a párbaj. Én legalábbis úgy éreztem, hogy Rico lesz az első kieső hármuk közül. Mind a két lány nagyon nagy esélyese volt ennek a játéknak itt a fináléban. Én valamiért Krisztit nagyobb esélyesnek láttam a győzelemre. Melinának szurkoltam ettől függetlenül, persze

– mondta VV Dani, akit ezután arról kérdeztek, lát-e esélyt a békülésre kettőjük között.

Azt majd meglátjuk. Egyelőre nem beszélgettünk azóta, mióta kiestem a villából, úgyhogy ezt majd a beszélgetés után fogom tudni megválaszolni

– felelte röviden.

Kapcsolódó
ValóVilág 11: Kriszti nyerte a játékot, övé a 36 millió forint
Több mint száz nap után érkezett fináléjához a műsor, hogy valaki 36 millió forinttal gazdagodjon. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik