Élet-Stílus

„Azért ülök itt, hogy zsűrizzek!” – Tóth Andi eldöntötte, szigorúbban fog pontozni a Sztárban Sztárban

Szerinte értékelni kell a versenyzők pluszmunkáit, mint a tánc vagy a színészkedés.

Kamarás Iván tegnap Jim Carrey Cuban Pete című dalával lépett színpadra a Sztárban Sztár színpadán. A produkciójáért meg is dicsérte a zsűri, köztük Tóth Andi is, aki azt is kifejtette, hogy Tarjáni Zsófi kiesése után eldöntötte, szigorúbban fogja pontozni az előadásokat, hiszen szerinte értékelendőek azok a pluszmunkák, amiket a versenyzők a produkcióikban mutatnak.

Tök jó, hogy ülnek itt olyanok, akik szerepeltek a műsorban, mivel nekem nagyon sok olyan produkcióm volt, amiben koreográfiám is volt. Nagyon mérges voltam, miután én kaptam egy 9-et, és valaki olyan produkciót nyújtott, amiben nem volt koreográfia, kapott 10-et. Nem értékelték a pluszmunkámat, és szerintem nagyon fontos értékelni azt, hogy te közben táncolsz, közben énekelsz, közben színészkedsz. Ez sok, valaki csak megáll, és leutánoz valakit.

Az énekesnő kritikáját a zsűritársai többször is megzavarták nevetgéléssel, ekkor a hangját kissé felemelve igyekezett visszaszerezni a szót.

Szóval értékelni fogom ezt, de szigorúbb leszek. Legyen szakmai is, na. Azért ülök itt, hogy zsűrizzek!

– zárta gondolatait, majd 9 ponttal jutalmazta Kamarás előadását, aki így összesen 47 pontot kapott a zsűritől a maximális 50-ből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik