Élet-Stílus

Nagy Alexandra: Azt gondoltam, a legrosszabb dolog, ami történhet veled, az az, hogy gyereked lesz

Sárosi Zoltán / RTL Klub
Sárosi Zoltán / RTL Klub
Gyerekként úgy érezte, terhet jelent az édesanyjának.

A minap Nagy Alexandra volt Palik Lászlóék vendége a Hová tűnt? című műsorban. A színésznő mesélt egyebek mellett a karrierjéről, a Survivor-ös szerepléséről és a vidéki életéről is: mint mondta, megesett, hogy a nógrádi házában elfogyott a vize, ezért a kerti jakuzziban mosott hajat három fokban.

Szó esett arról is, hogy véleménye szerint azért választotta a színésznői pályát, mert gyerekként nem kapott elég figyelmet. Emlékei szerint a szülei nem biztosítottak számára olyan érzelmi támogatást, amire szüksége lett volna. Az édesapját már elveszítette, az édesanyjával mostanra sokat javult a kapcsolata, de hosszú út áll mögöttük. Kezdetben sok dolog miatt hibáztatta az édesanyját, aki nem tudta kifejezni előtte az érzéseit, emiatt úgy érezte, ő sem akar gyereket vállalni.

Nem akartam nagyon sokáig gyereket, de utánajártam, hogy azért, mert azt gondoltam, a világon a legrosszabb dolog, ami történhet veled, az, az hogy gyereked lesz, mert én úgy éltem meg az ő velem való kapcsolatát. Hogy annyi dolga van, főz, mos, takarít, és nehézségnek éreztem a jelenlétemet. Ezért azt gondoltam, ki kívánhatná ezt saját magának. Én se akarom másnak, sőt sajnáltam másokat is, hogy úristen, gyereke lesz, szegény

– magyarázta.

A színésznő később rájött arra, hogy ennek az ő esetében nem kell így lennie, és a saját édesanyjának is megbocsájtott, aki idősebb korában is hajlandó volt változni a lánya kedvéért. Mint mondja, mostanra tökéletes kapcsolat alakult ki közöttük.

Nagy Alexandra tavaly októberben a Reggeliben beszélt arról, hogy ADHD-val diagnosztizálta magát – most elmondta, hogy a gyanúját azóta szakember is megerősítette. A diagnózissal nagy teher került le a válláról, hiszen előtte állandó bűntudat gyötörte amiatt, hogy esetleg túl sokat mondott el magáról valakinek, gyerekesen viselkedik vagy sokat beszél, miközben szorongott amiatt, hogy talán nem szeretik őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik